Égi lencse lebegő vízcseppekből

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: NASA, Andrew N. Hock, Greg Kovacs

Lencsefelhők. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, Andrew N. Hock, Greg Kovacs)

A lencsefelhők (altocumulus lenticularis) a fellegek látványos és viszonylag ritkán megfigyelhető csoportját képezik. Többnyire nagy kiemelkedések felett, valamivel azok mögött, az áramló levegőben kialakult állóhullám révén jönnek létre. Ennek megfelelően állófelhők, tehát nem mozdulnak el. Miközben a gáz áramlik bennük, egyik oldalukon folyamatosan keletkeznek, míg a túloldalon feloszlanak.

A hegynek ütköző levegő felemelkedik, eközben lehűl és nedvességtartalma kiválik - ez alkotja a felhőt. Nem sokkal azután, hogy a nedvesség elkezd kicsapódni, a topografikus helyzet miatt a gáz már süllyedni is kezd. Ekkor a vízcseppek elpárolognak, ezért az állóhullámnak csak a hegy kiemelkedése feletti "csúcsa" jelentkezik felhőként. Emiatt a felleg viszonylag kicsi és jól körülhatárolt lesz, így alakul ki a látványos lencse alak.

További látványos felvételek tekinthetők meg lencsefelhőkről az APOD honlapján, illetve a légköroptikai jelenségek nevű magyar oldalon.