Vágólapra másolva!
Tovább késik a CERN új, hatalmas részecskegyorsítójának, a nagy hadronütköztetőnek (LHC) az indítása. A legújabb, a vezetés által is elfogadott műszaki szakértői vélemények szerint csak október végén kezdődhetnek meg a fizikai kísérletek.
Vágólapra másolva!

Mint arról részletesen beszámoltunk, közel egy évtizednyi építési-szerelési munka után tavaly augusztusban sikeresen kipróbálták az előgyorsító rendszereket, majd szeptember 10-én mindkét irányban sikeresen körbevezették a protonnyalábot a 27 kilométeres alagútban. A következő lépés a szembefutó nyalábok ütköztetése lett volna, erre azonban már nem került sor. Szeptember 19-én ugyanis egy rövidzárlat következtében felmelegedett az egyik mágnes, megszűnt a szupravezető állapot és nagy mennyiségű hélium szabadult ki. A rendszert ezért lassan fel kellett melegíteni, ezután lehetett hozzákezdeni a javításokhoz, a használhatatlanná vált alkatrészek cseréjéhez. Alapos elemzés után döntöttek a szükséges lépésekről. A nagy szupravezető mágnesek egy részét a felszínre kellett szállítani, a teljes cserétől a részegységek javításáig többféle megoldást alkalmaznak.

Az eredeti állapot helyreállítása mellett biztonságfokozó műszaki megoldásokkal is bővítik az amúgy is roppant bonyolult rendszert. Ezek sorába tartoznak azok az új érzékelők, amelyek a korábbi megoldásnál sokkal érzékenyebben jelzik az elektromos kábelek összekötéseinél fellépő ellenállás-változásokat. A másik nagy bővítés a biztonsági szelepek átalakítása, illetve számuk lényeges növelése. Ezek a szelepek gondoskodnak arról, hogy egy újabb héliumszökés esetén ne léphessen fel túlnyomás, a túlnyomás ne okozhasson újabb károkat. Idén megnövelik a jelenlegi szelepek áteresztőképességét, és az LHC nyolc szektora közül négyben felszerelik a további szelepeket is. A másik négy szektorban 2010-ben végzik el ezt a munkát.

A múlt héten Chamonix-ban tanácskoztak a műszaki szakértők, ott alakították ki a most érvényesnek tekintett menetrendet. Eszerint idén szeptember végén futnak először körbe a nyalábok az LHC-ban, október végén kerülhet sor a nyalábok ütköztetésére, ezzel a fizikai kísérletek megkezdésére. Egy rövid karácsonyi szünetet leszámítva az LHC a tervek szerint folyamatosan üzemel 2010 őszéig. 2010-ben már megjelenhet a fizikai kísérletek eredményeinek első gyors elemzése. Az új menetrend lehetővé teszi azt is, hogy 2010-ben megkezdjék a nehézionos kísérleteket, elindítsák az ólom-ólom ütközéseket.

Forrás: CERN

Olvasóink véleménye a nagy hadronütköztető meghibásodásáról

Alighogy elindult, komoly sérülés történt a világ legnagyobb részecskegyorsítójában.

Mi a véleménye erről?

Egy ilyen bonyolult rendszernél ez benne van 5984 58,6 %

Meglepő, hogy a sok teszt után ilyen előfordulhatott 1660 16,2 %

Szerintem mindig újabb hibák lesznek, túl bonyolult 2576 25,2 %

Összesen: 10 220 szavazat