A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

NOVEMBER 20.

FLÖRT A TÁBORBAN, FÉRGEK A LÁBAMBAN

Andrew azt mondja, készüljek fel rá, hogy camp manager leszek. Az van ugyanis, hogy megérkezett David, és várakozásokon alul teljesít, pontosabban nem sokat foglalkozik a munkájával, és inkább az erdőbe menne (ez persze érthető). Vagy Delphine-nel flörtöl - ezt elég mókás figyelni. Mert ugye csak pár hete történt, hogy Delphine összejött Isaac-kel, és úgy tettek, mintha Andrew meg én ott sem lennénk, és aztán most meg, hogy megérkezett az új srác, folyamatosan franciául beszélnek az orrunk előtt, meg vihognak és nem teszik a dolgukat. Isaac most le van ejtve, kivéve, ha az új srác nincs a közelben... :)) Francia nők! Andrew füstöl, meglátjuk mi lesz.

Más újság most épp nincs, ma este megint pizzát eszünk, hamarosan bekeverem a tésztát.

Forrás: Csatádi Katalin

Delphine

Jaj, hát persze, hogy van hír, nekem is vannak már férgeim! :) Ugyanolyanok, mint Andrew-nak: a lábamon van egy vízhólyag, de nem olyan gusztustalan, mint Andrew-é. Az övé óriási nagy volt, és lehetett látni a férgeket, az enyém sima vízhólyag méretű.

Forrás: Csatádi Katalin

Andrew lába ...

 Onnan lehet tudni, hogy nem pusztán vízhólyag, hogy már jó pár napja volt ott egy csípés (illetve azt hittem, hogy az), ami kemény volt és viszketett eléggé, és aztán mostanra hólyag lett belőle. Úgyhogy most szedem a Vermox-ot,  mint a kutyusok. Egyelőre nem okoz kellemetlenséget, a pocakom rendetlenkedett az utóbbi napokban, és nem tudtam, hogy miért, néha hasmenésem volt, néha meg puffadtam, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőseget, legalább a férgek megmagyarázzak, hogy miért voltak ezek.

Forrás: Csatádi Katalin

... és az enyém

Ezenkívül megittam valami "local treatment"-et a férgekre. Egy gyökeret kellett meghámozni, és azt felönteni vízzel, borzalmas utálatos íze volt, bár nem annyira, mint az első héten a pocakgyógyszernek. Nagyon tetszett a helyieknek, hogy legyűrtem, ott szurkoltak nekem, hogy megigyam az egészet. Remélhetőleg hatni fog, bár ezt valószínűleg nehéz lesz megtudni, mert nem sok tünete van a férgeknek, és hát ott sem látni őket (nem mintha néztem volna), azt írja az orvosi könyvünk, amit mindenki használ Afrikában - Where there is no doctor -, hogy kicsik és vörösesbarnák.

NOVEMBER 21.

ODA MÁR NEM MEHETÜNK

Voltam bonobózni ma is, meg tegnap is, de mind a két nap elvesztettük őket. Kínunkban már nevetünk, hogy minden alkalommal, amikor kimegyek, elveszítjük a bonobókat. Tegnap simán elfutottak, és nem találtuk meg őket újra, csak a bonobómunkás este. Ma pedig átmentek a Badzungu nevű folyón, amin túl a másik falu erdeje van, és oda nem szabad mennünk. Ha átmegyünk, azt rögtön észreveszik, egyrészt a lábnyomainkból, másrészt pedig mert mi vagyunk az egyetlenek, akik metszőollót használnak az erdőben. Nem volt egy mókás terep, merthogy a folyót ugye mocsár vette körül. Az történt, hogy a folyótól kb. 700 méterre keletre éjszakáztak a bonobók, Andrew előző este mondta is, hogy valószínűleg nem lesz egy nagy bonobónap a mai. És aztán odaértünk és a bonobók, mintha zsinóron húznák őket elindultak nyílegyenesen nyugatnak, és 7:15-kor már ott álltunk a folyó partján, és hallgattuk, ahogy a bonobók dézsmálják a leveleket a másik parton.  A Badzungu nem egy nagyon széles folyó, inkább csak jelzés értékű, de nem szabad átmennünk. Szóval épp csak a nyelvüket nem nyújtogatták a bonobók, amíg velünk voltak, egy falatot nem ettek, csak elrohantak a folyóig, és a másik oldalán megálltak enni, de azt is úgy, hogy azért már ne lássuk őket.. :) Hát ennyi. Most ment ki Djaman, a mostani bonobómunkás, hogy megkeresse őket. Remélhetőleg meglesznek.

Azt is mondja Andrew, hogy gondok lehetnek a két új fiúval, merthogy problémás lehet nekik a vízumot megkapniuk. Egyrészt a politikai helyzet miatt, másreszt az egyik srác elutazik Amerikába egy hónapra, és csak 1 héttel az út előtt jön vissza, és akkor akarja elintézni a vízumot... szóval eléggé cinkes.

NOVEMBER 26.

UMA, A SZÍVTELEN ANYA

Még mindig van vízhólyag a lábamon, de csak az az egy, úgyhogy nem'tom, ez mit jelent. Szerintem a kétféle kezeléstől már ki kellett nyíródniuk a férgeknek. De mivel nem nagyon van emésztőszervi tünete, nem tudhatom biztosan. Ígyaztán lehet, hogy továbbra is kukacos vagyok... De nem kell aggódni, ez egy ártatlan kukac, nem lesz bajom belőle.

 

 

Most voltam három napot bonobózni, és nagyon jó volt. Igaz, hogy ebből kétszer elvesztettük a csapatot, de a harmadik nap (vagyis tegnap) nem. Mondjuk az is igaz, hogy tegnap meg a bonobómunkás vesztette el őket, ami nem jellemző, de előfordul. Úgyhogy most megint keresik őket a fiúk, én itt maradtam Delphine-nel.

Tegnap annyi légy volt rajtam, mint még soha. Rettenetesek voltak. Csináltam kis videót Isaac-ről, ahogyan 1000 légy dong körülötte, és másik 300 meg a hátán figyel. Beterítették a hátát!! Elképesztő! Amúgy ezen kívül normális nap volt. Az egyik nőstény bonobónak (Uma) van egy 3 hónapos kis kölyke (Ulrich, de én csak Ubulnak hívom), de amit művel vele azért az ember társadalomban már lecsukták volna. Tegnap például ült Uma a fán, és halljuk, ahogy megállás nélkül vinnyog a kicsi, merthogy egy kezénél fogva lógatja lefelé 15 méter magasan, és közben eszik vagy bármi mást csinál. De most még szerencséje is volt a kis kölyöknek, mert időnként a lábánál fogva lógatja, fejjel lefele! Aztán tegnap, amikor megkönyörült rajta, akkor nemhogy megölelte volna, hanem fogta, azt a hátára fektette egy faágon. Az meg visított, meg rúgkapált, de egy lábánál mindig tartja, úgyhogy nem esik le. Aztán, mikor ment egy kicsit az anya a faágon, akkor mint egy bevásárlószatyrot, úgy lóbálta a kicsit a karjánál fogva. Rémes. A kis szerencsétlennek addig jó, amíg a földön mozog az anyja, mert olyankor muszáj a hasára vennie, és akkor ott kapaszkodik szegény, szóval nincs jó sorsa... A többi kiskölyöknek rendes anyja van, azok ha egyet nyikkantanak, máris ölelgetik őket. Igaz, hogy Umának ez az első kölyke, de minden bonobóanya átesik ezen, és ők nem bánnak ilyen szörnyen a kicsikkel. Reméljük, hogy Ubul túléli...

Forrás: Csatádi Katalin

Tegnap este David felállított egy fénycsapdát, ami egy félbehajtott lepedő a két réteg között egy lámpával, ami vonzza a rovarokat. Láttunk jó néhány érdekeset (és rengeteg szúnyogot), de David szerint ennél sokkal többet kellene látni. Lehet, hogy esőre állt az idő, és esetleg ezért elbújtak.

MARTA A NŐSTÉNY OSZTJA A HÚST

Ma voltam kint megint a bonobóknal és megint vadásztak. Most egy bóbitásantilop-kölyök volt az áldozat, és mire utolértük a bonobókat, akik nagy izgatottságukban elszaladtak, már nem élt. Csak úgy lifegett a domináns nőstény (Marta) kezeiben. Ami azután történt, az nagyon érdekes volt, mert mindenki Marta köré gyűlt, és folyamatosan kéregettek tőle. Ő néha adott, főleg a kicsiknek, meg a nőstényeknek, de egy-két hím is kapott a húsból. Jó messze vannak, vagy 9 km-re, de azért kimegyek holnap is, szerintem.

Forrás: [origo]

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Orvvadászgyanú vetül a tábor munkásaira, és ettem krokodilt

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.