Megnyílt az út a jövő azonnal ható védőoltásai felé

Vágólapra másolva!
Az amerikai Scripps Kutatóintézet munkatársai egy olyan kétlépcsős oltási eljárást fejlesztettek ki, amely azonnali immunitást nyújthat a legtöbb vírus- és baktériumfertőzés ellen, sőt a daganatok kezelését is hatékonyabbá teheti.
Vágólapra másolva!

A jelenleg alkalmazott immunizációs eljárásokat két nagy csoportba sorolhatjuk: az aktív immunizáció során a szervezetet a kórokozó legyengített változatával fertőzik meg, így az önmaga kezd el ellenanyagot (antitestet) termelni. Passzív immunizációnál a szervezeten kívül már megtermelt ellenanyagot adják be, így alakítva ki a védettséget. A védekezőképesség kialakulása mindkét eljárás esetén az oltás után több nappal, esetleg több héttel történik meg. Carlso Barbas kutatócsoportja a két eljárást ötvözte, aminek eredményeképpen az immunizáció folyamata jelentősen felgyorsult.

Kísérleteik során a kutatók a melanomát (rosszindulatú bőrdaganatot) és vastagbélrákot modellező egereket a ráksejtekre ható antitestekkel kezeltek. Az antitestek beadására alapuló passzív immunterápiás eljárásokat már a kórházi gyakorlatban is alkalmazzák, ezek úgynevezett célzott terápiás eljárások. Az egyik legnagyobb kihívás itt az, hogyan lehet az antitestek minél pontosabb és hatékonyabb kapcsolódását megvalósítani a célsejtekhez.

Barbas és munkatársai ezt a hatékonyságot kívánták növelni azzal, hogy az antitestek mellett mesterségesen kifejlesztett úgynevezett adaptermolekulákat is beadtak az állatoknak. A várakozásoknak megfelelően az adaptermolekulák az antitesteknél hatékonyabban ismerték fel a ráksejteket, illetve hatékonyabban kapcsolódtak hozzájuk. A leglényegesebb, hogy az adaptermolekulák az egerek szervezetébe kerülve először a már ott lévő antitestekkel egy komplex egységet képeznek, és így, immár az ellenanyag-molekulákat hordozva kapcsolódtak a ráksejtekhez.

Egyszerű hasonlattal élve mindez ahhoz hasonló, amikor egy idegen országban majdnem be tudjuk dugni a konnektorba a telefontöltőnket, de igazából mégsem, és kérnünk vagy vennünk kell egy átalakítót, azaz adaptert.

A kutatók szerint a módszer azért helyezheti új alapokra az immunizációs eljárásokat, mert a hatóanyagot, azaz magukat az antitesteket előre is be lehet juttatni a szervezetbe, ahol azok semleges állapotban keringenek egészen addig, amíg egy injekció (sőt akár tabletta) formájában meg nem érkeznek az adaptermolekulák. Utóbbiak célpontja lehet baktérium, vírus, tumorsejt vagy éppen egy méreganyag is.

Mindezek miatt a fertőzések megelőzése és kezelése, vagy akár a rákos megbetegedések elleni küzdelem sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehet - mondják a kutatók. ""Megközelítésünk lényege az, hogy az antitest-adapter komplex megtervezésével az immunválaszt irányítani tudjuk. Más szavakkal, pontosan tudjuk, hogy mi mivel lép reakcióba" - mondja Barbas. "Felfedezésünk fontossága leginkább a HIV-vírus esetén mérhető majd fel. A jelenlegi vakcinák alkalmazása során számos ellenanyag képződik, de ezek mégsem képesek célzottan a vírus aktív részét támadni."

Schöll Károly