Interneten a magyar kutatók virtuális marsgömbje

Vágólapra másolva!
Egy új magyar fejlesztés keretében már digitális, interaktív gömbfelületen is tanulmányozhatók a vörös bolygó felszínformái. Az ELTE TTK bolygókutató és térképész szakemberei által létrehozott alkalmazás, a virtuális marsgömb az interneten keresztül érhető el. 
Vágólapra másolva!

A vörös bolygó felszínformáit nagyvonalakban ma már bárki megismerheti, az internet és egy megfelelő számítógép segítségével. A most megalkotott, képernyőn megjelenő magyar marsgömb forgatható és nagyítható formában nyújt erre lehetőséget.

Egyelőre két változatban készült el az alkalmazás: az egyik példány alapja egy domborzati színfokozatos térkép, a másiké pedig egy fotómontázs. Utóbbi esetében a marsi sötét bazalthomokkal, illetve a világos és vöröses porral borított területek (albedóalakzatok) jól elkülöníthetők egymástól. A tájékozódást és a formák azonosítását részletes névanyag segíti. A virtuális marsgömböt kiegészíti egy "marsrajz-lecke", melyben a gömb egyes részleteinek statikus fotója mellett a képen látható terület rövid geológiai jellemzése olvasható.

Jelenleg egy magyar nyelvű, középiskolákban is használható marsbemutató tanmenetet készítenek a szakemberek, melyet a földrajztanárok vagy csillagászati szakkörök használhatnak a marsgömb bemutatásakor.

A gömb az egyetlen térképi megjelenítési forma, amely teljes felületén torzulásmentes, így a Mars egész felszíne egységes nézetben tanulmányozható.

A gömbön azok a nevek is megtalálhatók, melyet a Nemzetközi Csillagászati Unió nem fogadott el, de a geológusok gyakran használják, mint például egyes ősi medencék nevei. Ez az első olyan térkép, mely egységesen ezeket is szerepelteti.

Forrás: ELTE, KAVÜCS

A vulkanikus Tharsis-hátság részlete a virtuális marsgömbön (ELTE KAVÜCS)

A gömbök az ELTE TTK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének és a Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoportnak együttműködésével készültek. A gömbök a Virtuális Glóbuszok Múzeumában is megtalálhatóak. A kutatók következő lépésben kézzelfogható gömbök készítését tervezik, csillagászati bemutatók számára, a virtuális marsgömbök alapján.

A kutatók, köztük elsősorban Hargitai Henrik munkái, különböző égitesteket mutató térképei a csoport honlapján ingyenesen elérhetők és le is tölthetők.