Jóval idősebb a pekingi emberős

A Peking közelében lévő Csoukoutien barlangokban talált Homo erectus ősmaradványok kora - most közzétett kutatási eredmények szerint - legalább 250 ezer évvel több, mint ahogy korábban gondolták. Ez alátámasztja azt az elképzelést, hogy a korai emberősök két külön hullámban vándoroltak be Afrikából Kelet-Ázsiába.

1918 óta, amikor a neves svéd geológus és paleontológus, Johann Gunnar Andersson néhány rágcsálófosszíliát talált Csoukoutien (Zhoukoudian) falu mellett, a környék barlangjai állandó meglepetésekkel szolgálnak. A helyszín a világ egyik leggazdagabb H. erectus lelőhelyévé vált, az itt talált leletek alapján leírt példányokat korábban pekingi előembereknek nevezték (az emberősöket kutató módszeres ásatások csak az 1920-as években kezdődtek). A folyóvölgyre néző domboldal barlangrendszerében idáig 50 H. erectus egyed fosszíliáját (köztük hat koponyát) tártak fel, mintegy 17 000 csonteszköz kíséretében. A jellegzetes, hordó alakú törzsű faj tagjai 145-180 centiméter magasra nőttek, és fölegyenesedve jártak, a modern emberekhez (H. sapiens) hasonlóan.

Egy kínai és egyesült államokbeli kutatókból álló csoport most meghökkentő eredményt tett közzé a Nature folyóiratban. A kutatók szerint a Csoukoutien barlangokban talált maradványok kora nagyjából 770 000 év, ami jóval felülmúlja a korábbi becslések által megadott 230 000-500 000 éves kort - írja a Nature News.

Az új adatokat a kozmikus sugárzásnak arra hatására alapozzák, amit a parányi kvarcszemcsékben lévő alumínium- és berilliumizotópokra kifejt. Ezeket a kvarcszemcséket sok hetes gondos és aprólékos munkával különítették el a helyszínen gyűjtött üledékes homokból. Az alumínium/berillium kormeghatározás új lehetőséget kínál más paleoantropológiai lelőhelyek korának újrameghatározására is, különösen Kínában, ahol a helyszínek korát nehéz megállapítani a jóval könnyebben datálható vulkáni hamu hiánya miatt. A módszer legalább 3 millió évre visszamenőleg használható.

A kormeghatározáshoz először el kell különíteni a tiszta, fehér kvarckristályokat - amelyek az ősmaradványokkal együtt temetődtek el - a szürke kristályoktól, amelyeket később is odamoshatott a víz. Ehhez az üledéket szemcséről szemcsére át kell vizsgálni. A munkát lelkes diákok végezték. Nyolcórai munkával két gramm kvarckristályt lehet elkülöníteni, egy-egy kormeghatározáshoz azonban 60-100 gramm mintára van szükség.

Maga a kormeghatározás az Al-26 és a Be-10 izotópok radioaktív bomlásán alapul. A Föld felszínén a kvarcban lévő két izotóp ismert arányban és ütemben képződik a kozmikus sugárzás hatására. Amikor a kvarcot elborítja az üledék, az izotópok létrehozása szinte teljesen leáll. A kutatók úgy kapják meg a fosszíliák korát, hogy meghatározzák a kvarcszemcsék izotóptartalmát, majd a két izotóp arányából visszafele számolva megkapják azt az időpontot, amikor a kvarc eltemetődött.

A pontosabb időadatok kitöltik azokat a réseket, amelyek a H. erectus Észak-Kínába és az Indonéziai Jávára való vándorlása közt tátongnak. A H. erectus nagyjából 2 millió éve fejlődött ki az egyenlítői Afrikában, és legalább 1,6 millió éve érkezett Indonéziába, ahol valószínűleg egészen 50 000 évvel ezelőttig fönnmaradt. Egyes antropológusok úgy vélik, hogy két nagy H. erectus vándorlás volt. Az első a dél-ázsiai partok mentén Jávára, a másik Grúzián át Észak-Kínába. A mostani újabb koradatok ezt látszanak megerősíteni.