A feszítővas sem segített az űrsétán

Vágólapra másolva!
A végéhez közeledik a Discovery aktuális küldetése a Nemzetközi Űrállomáson. A harmadik és utolsó űrséta során a tervezett feladatok többségét elvégezték az asztronauták. Probléma ismét a korábban hibásan rögzített platformnál lépett fel: bár a rossz rögzítést kioldották, a felületet mégsem sikerült kinyitni.
Vágólapra másolva!

Minta arról korábban beszámoltunk, a második űrsétán egy külső platform rögzítését nem végezték el rendesen az űrhajósok. A rögzítőzár beállítólapját felemás helyzetben hagyták, ezért az eszköz nem maradt sem stabilan zárt, sem stabilan nyitott állapotban. A probléma orvoslását a harmadik és egyben utolsó űrsétára tervezték, amelyet Joseph Acaba és Richard Arnold végeztek.

A két asztronauta hétfő este, magyar idő szerint 16:43-kor kezdte meg munkáját a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külső felületén. A feladat elvileg nem volt nehéz, és az űrhajósok kalapácsot és feszítőrudat is vittek magukkal. A hat és fél órán keresztül zajló űrséta során azonban a hibásan rögzített platformot nem sikerült kinyitniuk. Bár a rossz irányba álló rögzítőszerkezetet elfordították (amihez a kalapácsot is felhasználták), a platformot mégsem tudták a kívánt mértékben kinyitni. Úgy fest tehát, hogy nem a rosszul beállt rögzítőelem jelenti a fő gondot, ugyanis a kérdéses platform ennek elfordítása ellenére is nehezen mozgott. Az egységet ezért néhány huzallal fixen rögzítették jelenlegi helyzetében.

Forrás: NASA

A problémás platform zárt helyzetben (NASA)

Minderre azért volt szükség, mert az űrállomás külső felületén váratlan dolgok is történhetnek: egy szoruló csatlakozás vagy egyéb mozgó alkatrész az intenzív hőmérsékletváltozásoktól idővel kilazulhat, ezért mindent fixen rögzíteni kell. A probléma miatt egyelőre törölték a másik, hasonló platform elhelyezését az űrállomás túloldalára. A kérdéses egység nélkül is működik ISS, azonban rakodási célra már idén ősszel használni akarták.

Forrás: NASA

Joseph Acaba a légzsilip elhagyására készül (NASA)

Az űrséta legfontosabb feladata egyébként nem ez, hanem a külső sínen mozgó kisebb kocsi áthelyezése volt. Ez a most beállított új pozíciójából tud majd a japán modul bővítését célzó műveletekben segíteni. Emellett a kanadai robotkart is megolajozták, a Dextre robotkarra pedig egy hővédő felületet rögzítettek, valamint elektromos rendszerénél is végeztek kisebb szerelést.

Forrás: NASA

Michael Fincke a Destiny modulban dolgozik (NASA)

Az űrállomás belsejében eközben sikeresen tesztelték a toalett víztisztítójának működését, benne az új alkatrésszel. Az így nyert folyadékot a Földre szállítják részletes kémiai elemzésre. A tervek alapján a Discovery március 28-án, magyar idő szerint 18.42 körül landolhat - két nappal azután, hogy Charles Simonyi a Szojuz-űrhajóval elindult az űrállomás felé.

Forrás: EPA

Forrás: EPA

Pillanatképek az űrsétán, a robotkar végéhez rögzítve folytatott munkáról (NASA)

Az űrállomás, rajta az összes, eredetileg tervezett napelemtáblával (NASA)