Megint kitört a Redoubt Alaszkában - kép

Vágólapra másolva!
Március 22-ei, vasárnapi nagyobb kitörése után 26-án, csütörtökön is komoly aktivitást mutatott Alaszka egyik legnagyobb vulkánja, a 3108 méter magas Redoubt.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A Redoubt csúcsa március 21-én

A legnépesebb alaszkai várostól, Anchorage-tól 160 kilométerre délnyugatra emelkedő tűzhányóból közel húsz kilométer magasságban szállt fel a hamufelhő.

Forrás: AFP

Hatalmas jeges sárfolyam kanyarog a Redoubt kitörése nyomány egy közeli gleccservölgyben március 23-án

A szakemberek szerint a vulkán az amúgy is gyéren lakott környéken élőkre nem jelent veszélyt, a térség fölötti légtérben közlekedő repülőgépekre azonban igen, tekintve, hogy a vulkáni hamufelhő elérte a légi járművek repülési magasságát. Az Alaska Airlines légitársaság vasárnap óta több járatát volt kénytelen törölni.

Forrás: Robert Cole/avo.alaska.edu

A füstfelhő Robert Cole, a Peninsula Airways pilótájának március 36-ai felvételén

A Redoubt 1989-es kitörését követően kis híján légikatasztrófa is bekövetkezett: a KLM holland légitársaság egyik Boeing 747-es gépe 231 utassal a fedélzetén a vulkáni hamufelhőbe került, és ennek következtében a hajtóművek bedugultak. A pilótának végül sikerült kényszerleszállást végrehajtania a közeli Anchorage repülőterén.

Forrás: avo.alaska.edu

A Redoubt tűzhányóból szivárgó hamufelhő egy március 26-i MODIS-űrfelvételen

További információk és képek az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) honlapján keresztül érhetők el.

Több száz fotó és webkamerák az Alaszkai Vulkánobszervatórium oldalán.