Vágólapra másolva!
Diákok és rádióamatőrök beszélgetnek a hazánk felett elhaladó Charles Simonyival a héten. A kapcsolatfelvételt hajóról, repülőgépről, álló és mozgó földi állomásokról ejtik meg - közülük a világon először rádióznak hőlégballonról, kerékpárról és sárkányrepülőről az űrállomással.
Vágólapra másolva!

Miközben Charles Simonyi, aki civilben maga is rádióamatőr, tudományos munkáját végzi a nemzetközi űrállomás (ISS) fedélzetén, hazai rádióamatőrök a beszélgetések előkészítésén dolgoznak. Korábban még soha nem léptek kapcsolatba az űrállomással például hőlégballonról, erre először a héten Magyarországról kerül sor, de emellett kerékpárról, hajóról, vitorlásról és repülőgépről is beszélgetni próbálnak az űrturistával.

Charles Simonyi szombat délutántól dolgozik az űrállomás fedélzetén. Dokkolás előtt, a közelítés során kisebb probléma jelentkezett a Szojuz űrhajó fedélzetén: az űrállomástól nem messze a számítógéptől olyan jel érkezett, amely szerint a hajtómű rossz irányba mozgatja az űrhajót. A jelzés miatt átkapcsoltak kézi vezérlésre, és az ISS-t 150 méteres távolságból emberi irányítással közelítették meg. A dokkolás ettől függetlenül tökéletesen zajlott, de 9 perccel a tervezett időpont előtt történt. Az űrállomás felé nyíló átjáró ajtaját közel három órával a csatlakozás után nyitották ki, mivel addig különböző ellenőrzéseket végeztek az űrhajósok. Ezt követően az űrállomás fedélzetén a két legénység üdvözölte egymást, majd a földi központtal és otthoni szeretteikkel is beszélgettek.

Rekordkísérlet Magyarországról

Magyarországról az első kapcsolatra idén március 29-én, vasárnap, a műegyetemről került sor, akkor dr. Gschwindt András, a BME Űrkutató Csoport vezetője és Marosy Gábor rendszermérnök koordinálták a beszélgetést. A Gschwindték által vezetett programban készül a Masat-1, az első magyar műhold, amelynek földi vevőállomását a kapcsolat során tesztelték. A vasárnapi rövid beszélgetés alatt Simonyi Az ember tragédiájából olvasott fel egy rövid részt.

Simonyi ezen a héten sem marad beszélgetőtársak nélkül: hazai rádióamatőrök, elsősorban a Puskás Tivadar Távközlési Technikum közreműködésével három alkalommal is kapcsolatba kívánnak lépni vele, amikor az ISS keringése során Magyarország fölött halad el. Hasonló beszélgetések az első űrrepülésekor, 2007-ben is zajlottak. "Az űrállomással akkor lehet a Földről rádiókapcsolatba lépni, amikor tőlünk nézve legalább 10 fokkal a látóhatár felett tartózkodik." - magyarázza Császár János, az esemény egyik szervezője, aki munkatársával, Horváth Márkkal és kollégáival fél éve készíti elő a rádióbeszélgetéseket.

Simonyi érkezése után a nemzetközi űrállomáson (Charlesinspace.com)

A rádiókapcsolat első napja ezen a héten április 3-án, pénteken lesz. Aznap 17:37 körül, összesen 15 különböző rádióklub próbál beszélgetni a nemzetközi űrállomáson tartózkodó űrturistával. Rádióamatőrök és hozzájuk csatlakozott iskolák fogják hívni az űrállomást Sopron, Siófok, Dunaszerdahely, Süttö, Vác, Budapest, Gyöngyös, Ózd, Szeged, Bokros, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Csíkszereda településekről.

Még izgalmasabbnak ígérkezik a második kapcsolat napja: április 4., ekkor ugyanis több rekordkísérletet is terveznek különböző járművekről. Szombaton a beszélgetésre 16:26 körül, mintegy hat percen keresztül nyílik lehetőség, ami igen szoros menetrend. A rádióamatőrök ekkor hazánk több pontjáról az alábbi módokon keresik majd az űrturistát:

  • Repülőgépről: két kisgép száll fel még az űrállomás átrepülése előtt Dunakesziről és Győrből, ezek fedélzetéről beszélgetnek majd rádión Simonyival,
  • Kerékpárról: a Puskás technikumból Fröhlich Henrik, a korábban triatlonozó rádióamatőr egy biciklit hajtva keresi Simonyit adóvevőjével Lágymányosról,
  • Hőlégballonról: 15 kilométer/óra alatti szélsebességnél a Velencei-tó környékén, hőlégballonnal emelkednek a magasba, és innen is elküldik üdvözletüket az ISS felé. Érdekesség, hogy repülő hőlégballonról még senki nem lépett rádiókapcsolatba az űrállomással,
  • Sárkányrepülőről: a Farkashegyi repülőtérről felszállt sárkányról is rádiókapcsolatot keresnek majd az űrturistával,
  • Hajókról: Balatonon a Siófoktól induló 180 személyes, Keszthely nevű hajó, valamint egy vitorlás hajó is bejelentkezik Simonyinál - ha minden a terv szerint zajlik.

A közel egy éve szerveződő események az interneten is követhetők, többek között a Polaris TV adása keretében.

Forrás: Puskás Tivadar Távközlési Technikum

A mobil rádiókapcsolat kellékei: kerékpár és rajta az adóvevő készülék (Puskás Tivadar Távközlési Technikum)

A rádióadások harmadik napján, április 5-én 16:54 körül a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban gyűlik össze tíz diák különböző iskolákból, akik innen üdvözlik utoljára az űrutazót és teszik fel neki kérdéseiket. A rendezvények célja, hogy felhívják a diákok figyelmét az űrtevékenység fontosságára.

Forrás: Császár János

Szerelik az antennát a Puskás technikum tetején a kapcsolatfelvételhez (Csaszár János)

A háromnapos program elsősorban a Puskás Tivadar Távközlési Technikum, valamint az ott tevékenykedő rádióamatőrök segítségével valósul meg. Az eseményt támogatja továbbá a Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Asztronautikai Társaság és a Természet Világa. További információk a Puskás honlapján érhetők el, illetve az [origo] oldalain is beszámolunk az eseményekről.