Nézz szembe a tényekkel! - Bayer klímavédelmi fotópályázat

Vágólapra másolva!
Hatodik alkalommal hirdette meg közös fotópályázatát a Bayer és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), amelynek központi témaköre a klímaváltozás. A Nézz szembe a tényekkel! felkiáltással útjára indított klímavédelmi fotópályázat célja felhívni az emberek figyelmét a klímavédelem fontosságára, arra, hogy nem hunyhatunk szemet a klímaváltozás felett, tennünk kell a megállításáért annak érdekében, hogy a jövő generáció számára megőrizzük környezetünket jelenlegi formájában. A szervező ezért idén úgy alakította ki a pályázatot, hogy kizárólag online formában lehessen feltölteni a képeket, ezáltal is kerülve a túlzó papírhasználatot.
Vágólapra másolva!

A globális klímaváltozás egyike korunk legmeghatározóbb témáinak, hiszen érzékelhetően hatással van az életünkre - az ökoszisztéma és fajok eltűnnek, sokkal gyakoribbá válnak az éghajlati szélsőségek, a gleccserek olvadásnak indulnak, és a tengerszint folyamatosan emelkedik.

A pályázat idei "fotós klímanagykövetei" dr. Juhász Árpád geológus, a Bayer-UNEP Klímavédelmi Fotópályázat "örökös" elnöke, Kolovratnik Krisztián színművész és Debreczeni Zita modell.

Idén a következő két témakörben lehet pályázni:

1. Klímakörkép kategória - az ember éghajlatra és a környezetre gyakorolt pozitív vagy negatív hatásának ábrázolása

• az innováció, a modern tudomány természeti környezetre gyakorolt, látható pozitív hatásait bemutató alkotások (pl. vízi erőművek, szélerőművek, hibrid autók, napelemek egyre inkább elterjedő használata stb.),
• az emberek hétköznapi, környezettudatos viselkedését ábrázoló alkotások (pl. szelektív hulladékgyűjtés, autózás helyett biciklizés vagy tömegközlekedési eszközök igénybevétele, energiatakarékos izzók használata)
• az emberek hétköznapi, környezetszennyező, környezetromboló viselkedését ábrázoló alkotások (pl. forgalmi dugók, túlfogyasztás stb.)
• a klímaváltozás nyilvánvaló káros hatásait ábrázoló alkotások (pl. árvíz, aszály, tűzesetek, szélsőséges hőmérséklet-ingadozások, a növényi élet vagy az állatok szokásainak, viselkedéseinek változásai, erdőirtások stb.)
• az érintetlen természet, illetve a szennyezett környezet közötti kontrasztot bemutatató alkotások

2. A természet szépsége kategóriába olyan fotókat vár a szervező, melyek a még érintetlen, környezetkárosító hatásoktól mentes természet szépségét mutatják be:

• olyan természeti jelenségek, területek, amelyekre a klímaváltozás még nem vagy csak kismértékben volt hatással (pl. erdők tájképe vagy akár az ott őshonos növény- és állatvilág, gyönyörű hegyvonulatok, gazdag élővilággal rendelkező tavak stb.)

Az alkotásokat a www.nezzszembeatenyekkel.hu pályázati oldalon lehet feltölteni. A pályázatok beadási határideje: 2009. május 15., 24. óra.

Forrás: Juhász Árpad

Juhász Árpád budai hegyekben készített fotóján a szeszélyes időjárási körülmények, szélviharok által elpusztított, gyökereikkel égnek meredő fák látványa

A Bayer komoly lépéseket tett az éghajlat megóvására alkalmas legkorszerűbb technológiák, alternatív energiaforrások kidolgozása és azok gyakorlati alkalmazhatósága terén, így például 1990 és 2007 között 36 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. 2007-ben kidolgozta egyedülálló klímaprogramját, melynek keretében a következő három évben 1 milliárd eurót költenek a klímavédelemmel kapcsolatos kutatásokra.