A világ két legnagyobb barlangját fedezték fel Vietnamban

Vágólapra másolva!
A világ két legnagyobb barlangját fedezték fel brit barlangkutatók Vietnam középső részén. A barlangok akkorák, hogy egyelőre be sem tudták járni őket.
Vágólapra másolva!

Mindkét barlang az Unesco által 2003-ban a Világörökség részévé nyilvánított Nha Ke Bang Nemzeti Parkban található. A nagyobb, Son Doong nevű barlang kétszáz méter magas és százötven méter széles, vagyis majdnem kétszer olyan amgas, mint az eddig legnagyobbnak tartott, száz méter magas, kilencven méter széles bejáratú Szarvas-barlang a Gunung Mulu Nemzeti Parkban Malajziában.

Bár a barlangok nagyságát egyéb kritériumok - hosszuk, mélységük, függőleges járataik hossza - alapján is mérik, ebben az esetben a belső magasságot vették figyelembe. Howard Limbert, a brit barlangkutató egyesület tagja elmondta, a kutatók a képződmény hatalmas mérete miatt be sem tudták járni a teljes barlangot.

A Son Doongot nem most fedezték fel először, 1991-ben már járt itt barlangász, ő azonban utólag nem tudott visszaemlékezni a bejárat pontos helyére.

A Son Doongot április 10 és 14 közötti expedíciójuk során megtaláló utazók fedezték fel a százötven méter magas és százharminc méter széles En barlangot is, amely most már a világ második legnagyobb barlangjaként ismert.