Vágólapra másolva!
Egy év világűri tartózkodást követően életképesek maradnak a szúnyoglárvák - számoltak be orosz kutatók. A Nemzetközi Űrállomáson 2007 júliusától 2008 júliusáig lebonyolított Biorisk elnevezésű kísérlet bebizonyította, hogy a többsejtű élőlények is életképesek a világűrben.
Vágólapra másolva!

A kutatások kimutatták, hogy a lárvák túlélték a kinttartózkodást, és teljes anyagcseréjük helyreállt a visszatérést követően. Ezek a szúnyogok módfelett érdekes rovarok, lárváik kibírják a szélsőséges sugárzási, kémiai és hőmérsékleti viszonyokat" - nyilatkozta Natalja Novikova, az Orosz Tudományos Akadémia vezető mikrobiológusa. Cáfolta ugyanakkor azokat a korábbi híreket, amelyek szerint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külső borításán a kifejlett szúnyogok is túlélték volna az űrben való tartózkodást.

A kísérletben a szúnyoglárvák összesen nyolcvan százaléka maradt életben.

A kutatókat most az foglalkoztatja, lehetséges-e más bolygókra "áttelepíteni" élőlényeket. "Ezenkívül szeretnénk megtudni, hogy más bolygókról származó mikroorganizmusok életképesek lennének-e a Földön, és hogy a földi organizmusok mutálódnak-e a kozmoszban" - számolt be terveiről a kutató.

A Biorisk során a kutatók különböző növények magvaival, halikrával és rákszerű állatokkal is kísérleteztek.