Vágólapra másolva!
A világ legkisebb és legritkább disznójának megmentésére évek óta nagy erőfeszítéseket tesznek. Tavaly 16 fogságban nevelt disznót engedtek szabadon Indiában, s a mostani megfigyelések szerint az állatok jól boldogulnak a szabad természetben. Törpe vaddisznóból összesen körülbelül 150 maradt a világon.
Vágólapra másolva!

A törpe vaddisznó (Porcula salvania) marmagassága alig 25 centiméter, tömege 6-9 kilogramm. Valaha egész Indiában, Nepálban és Bhutánban elterjedt volt, napjainkban azonban egyetlen jelentősebb állománya ismert az indiai Assam állambeli Manas Nemzeti Parkban, ahol élőhelyét veszély fenyegeti: a száraz évszakban zajló éves égetések és a háziállatok ellenőrizetlen legeltetése végveszélybe sodorhatja nemcsak a törpe vaddisznót, hanem a füves puszták más ritka élőlényeit is.

A faj megmentésére a Durrell Vadvédelmi Alapítvány tesz erőfeszítéseket a Törpe Vaddisznó Megőrzési Program keretében. A természetvédők 1996-ban kezdték meg a törpe vaddisznók szaporítási programját, hogy fogságban fölszaporítsák és megerősítsék az állományt. 2008 májusában 16 állatot - hét hímet és kilenc nőstényt - engedtek szabadon a Sonai Rupai vadvédelmi területen.

A szabadon eresztés óta a kutatók havonta végeztek felméréseket, hogy lássák, hogyan boldogulnak az állatok az új élőhelyükön. A megfigyelést megkönnyíti, hogy - más disznókhoz hasonlóan - ezek a disznók is fészket készítenek, s itt töltik az éjszakát.

Automata kamerákkal sikerült megörökíteni több disznó mozgását. A filmfelvételek és a felmérések eredményei arra utalnak, hogy a szabadon engedett állatok kétharmada jól boldogul, sőt az egyik nőstény valószínűleg meg is ellett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bSMONo0LJoqrYXaz

A természetvédők most további 14 disznót terveznek szabadon engedni ugyanazon a területen. Ezek az állatok most úgynevezett "kiengedés előtti szoktató" létesítményekben várakoznak, hogy ne okozzon megrázkódtatást a szabadon bocsátásuk. Itt már minimálisra csökkentik az állatokkal való emberi kontaktust, és nagyon kevés ennivalót kapnak, hogy megszokják, maguknak kell megszerezni a táplálékot.