Vágólapra másolva!
Az emberek leginkább akkor lottóznak, ha előzőleg nagy nyereményektől estek el. A majmok is használják ezt az úgynevezett fiktív gondolkodást döntéseik meghozatalakor - derítették ki amerikai neurobiológusok.
Vágólapra másolva!

Az állatoknak egy képernyőn kellett nyolc azonos, körben elrendezett szimbólum közül egyet kiválasztaniuk. Minden egyes jelképhez különböző jutalmak tartoztak, az egyikhez egy különösen nagy adag gyümölcslé. Döntésük után felfedték a majmoknak, hogy melyik szimbólum melyik jutalomhoz vezetett.

Az állatok nem csupán saját sikerükből vagy kudarcukból tanultak, hanem azt is figyelembe vették, hogy miről maradtak le. Az esetek hatvan százalékában a "fődíjat" az előző helyén hagyták a kutatók, a többi negyvenben pedig az óramutató járásával egyező irányban eggyel eltolták.

A majmok döntéseiket ennek megfelelően hozták meg. Sokkal inkább választották a korábbi főnyeremény szomszédságában lévő szimbólumokat, mint azokat, amelyek egy nyeretlen jel mellett helyezkedtek el. "És minél nagyobb volt az előző körben kihagyott jutalom, annál előbb változtattak döntésükön" - írták az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban.

A viselkedés magyarázata a kutatók szerint az elülső cingularis kéregben (ACC), egy, a döntések meghozatalában résztvevő agyterületben rejlik. Aktivitását a kísérletek alatt megfigyelték, és a legtöbb idegsejt annál erősebben reagált, minél nagyobb jutalmat észlelt a majom.

Az esetek több mint egyharmadánál pedig nem számított, hogy az állatok ténylegesen megkapták a jutalmat vagy csak látták, hogy miről maradtak le. "Az idegsejteknek kettős szerepük van, mert a majom csak akkor igazítja ki viselkedését, ha mindkét eseményt figyelembe veszi, a megtörténtet és az elmulasztottat is" - húzta alá a kutatás vezetője, Michael Platt.