Műcsőrt kapott Magyarországon egy gólya

Vágólapra másolva!
A Hortobágyi Madárkórházban nemrég bravúros beavatkozást végeztek egy letörött csőrű gólyán. A hiányzó csőrkávát műanyag csőrrel pótolták, így az állat folytathatja természetes életmódját.
Vágólapra másolva!

A Hortobágyi Madárkórház 1991 óta gyógyítja a sérült, beteg madarakat. Számos védett és nem védett állatnak adták itt vissza az egészségét a szirti sastól kezdve a dolmányos varjúig. Megfordultak itt emlősök, például vidra és borz is. A mostanihoz hasonló különleges beavatkozásra azonban eddig még nem volt példa.

A kórházba - még fiatal korában - egy balesetben erősen megsérült csőrű gólya került. Dr. Déri János állatorvos szerint a madár valószínűleg falnak repült, és mindkét csőrkávája károsodott. Az alsó csőrkávát egy műtéttel helyre lehetett állítani, de a felső csőrkáván operációval nem lehetett segíteni.

Ahogyan arról a BBC is beszámol, Kóthay Tamás fogtechnikus műgyantából elkészítette az új felső csőrkávát, majd egyórás műtéttel helyére erősítették a "csőrpótlást".

Ha a madár teljesen felépül, visszaeresztik a szabad természetbe. A madár a csőrpótlás és a műtétek nélkül egész életében kézből etetésre szorult volna, így azonban jó esélyei vannak arra, hogy a természetben folytathassa a gólyák megszokott életét.