Marie Curie-t szavazták meg a legnagyobb hatású tudós nőnek

2009.07.02. 9:48

Marie Curie, a radioaktivitás kutatásának úttörője az a nő, aki a legnagyobb hatással volt a tudományra - vélik a New Scientist internetes szavazásában résztvevők.

A lengyel származású, később francia állampolgárságú fizikusnő a tudományos folyóirat honlapján javasolt húsz nőre leadott mintegy nyolcszáz szavazat negyedét kapta meg. A felmérés célja az volt, hogy kiemeljék a nők tudományhoz való hozzájárulását és megmutassák: hiányoznak azok a modern női minták, amelyek a fiatalokat arra ösztönözhetik, hogy tudományos pályára lépjenek.

Marie Curie-t 14,2 százalékkal követi a brit Rosalind Franklin biofizikus, kristályszakértő, aki a DNS, az RNS és a vírusok molekuláris szerkezetét tanulmányozta. 9,4 százalékkal az alexandriai Hüpatia következik (i. sz. 355 körül - 415), aki Athénben filozófiát tanult, később pedig Alexandriában filozófiát és matematikát tanított. Az ellene felbőszült keresztény néptömeg gyilkolta meg Alexandriában.

Őket 4,5 százalékkal követi a szintén brit, matematikus Ada Lovelace (1815-1852, Lord Byron költő leánya), aki a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez készített leírást. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így többen az első programozónak is tartják.
 
4,4 százalékot kapott az osztrák fizikusnő, Lise Meitner, majd 3,8 százalékkal következik a Nobel-díjas brit kémikusnő, Dorothy Hodgkin, 3,7 százalékkal a francia matematikus, a prímszámairól híres Sophie Germain, 2,7 százalékkal az amerikai tengerbiológus, ökológus és író Rachel Carson, valamint a brit természettudós, Jane Goodall, a csimpánzok szociális és családi életének kutatója, a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ CIKK