A vártnál kevésbé gyorsan lassulnak az atlanti áramlatok

Vágólapra másolva!
Az Atlanti-óceán áramlatainak lassulása várhatóan kevésbé gyorsan következik be, mint korábban gondolták. Eddig több szakember is attól tartott, hogy az Atlanti-óceán áramlatainak változása gyorsabban következik be, és gyorsíthatja a globális felmelegedést.
Vágólapra másolva!

Az óceáni áramlatokat korábban már lelassította - néha ráadásul igen gyorsan -, hogy a gleccserek olvadása miatt nagy mennyiségű édesvíz került a tengerekbe.

A mostani tapasztalatok szerint a jég a vártnál lassabban olvad, így az ökoszisztémáknak több idejük van alkalmazkodni az új éghajlati feltételekhez. Az áramlatok nem szűnnek meg néhány évtizeden belül, mint ahogyan eddig néhány kutató közölte.

A Winsconsin-Madison Egyetem kutatói legutóbb a legutóbbi jégkorszak légköri és óceáni viszonyait, valamint a Földön 14500 éve bekövetkezett legutóbbi nagy felmelegedés okozta változásokat szimulálták számítógép segítségével. Észak-Amerika gleccsereinek olvadása akkor leállította atlanti áramlatokat, felmelegítette Grönlandot, és felolvasztotta az északi sarkvidéki jégtakarót. "Ez történt a múltban. Most csak az a kérdés, hogy mindez ugyanígy ismétlődik-e meg a jövőben is" - mutatott rá Zhengyu Liu, az egyetem klímaszakértője.

A kutatók által kidolgozott számítógépes program eddig az elmúlt 21 ezer év egyharmadában az óceánokban bekövetkezett változásokat szimulálta, a tanulmány következő szakaszában a jelen állapotokat rekonstruálják, majd a következő húsz év változásait modellezik - írja az MTI.

Golf-áramlat

A globális óceáni "szállítószalag"-rendszernek egyik fontos része a Golf-áramlat, (az északi szélesség 45. fokától Észak-atlanti-áramlás néven ismert), amely a Mexikói-öbölből indulva szubtrópusi eredetű meleg vizet szállít az Atlanti-óceán északi részébe és Európa északnyugati partjaihoz.

Az áramlat működésének egyik fő mozgatórugója, hogy a sűrű, hideg víz a sarkköri területeken lesüllyed, és a mélyben az Egyenlítő felé halad. Ennek ellensúlyozásaként meleg, alacsonyabb szélességekről származó víz áramlik a felszínen a sarkvidékek felé. Ez a keveredés globálisan osztja el a hőt, és mérsékeltebbé teszi az éghajlatot. Amikor azonban egyre növekvő tömegű édesvíz keveredik a sós tengervízhez, akkor a víz sótartalma és sűrűsége csökken, ezáltal lassabb lesz a lesüllyedése, illetve könnyebben megfagy, mielőtt lesüllyedhetne - így az óceáni cirkuláció is lelassul.

A klímamodelleken megfigyelhető, hogy ha a fölmelegedés következtében felolvadó északi gleccserekből jelentős mennyiségű édesvíztömeg folyna az Atlanti-óceán északi részébe, teljesen le tudná állítani a Mexikói-öbölből eredő cirkulációt. Egyes tanulmányok szerint a Golf-áramlat mégsem szűnne meg teljesen, mivel ezt részben a szelek is mozgatják, a redukált áramlat azonban csak körülbelül feleannyi hőt szállítana északra. A jelenség nem csupán Európát, hanem Kanada és az Egyesült Államok keleti partjait is sújtaná, az áramlat melegítő hatása nélkül alacsonyabb lenne az évi középhőmérséklet.

A Golf-áramlat a Föld története során az elmúlt 100 ezer évben mintegy 20 alkalommal állt meg, legutóbb 8000 éve, az utolsó jégkorszak végén, amikor a melegedés hatására a gleccserek olvadni kezdtek.