A malária kórokozója közvetlenül a csimpánzról jutott át az emberre - jelentették be augusztus 3-án kutatók. Közben Franciaországban gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg egy kameruni nő - közölték francia kutatók a Nature Medicine szakfolyóirat legutóbbi számában.

A malária eredetileg a csimpánzok betegsége volt, és hozzávetőlegesen leghamarabb 3 millió, legkésőbb 10 ezer évvel ezelőtt terjedt át az emberre - állítja egy új tanulmány. A közvetítő akár egyetlen fertőzött szúnyog is lehetett.

Az évente előforduló 500 millió maláriás megbetegedés 85 százaléka mögött a Plasmodium falciparum nevű kórokozó áll, amelynek legközelebbi ismert rokona a Plasmodium reichenowi nevű csimpánz-parazita. A kutatók egészen mostanáig úgy gondolták, hogy a két élősködő egy közös őstől származik, amelynek evolúciója később ágazott szét ember- és csimpánzvonalra.

Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) frissen közölt tanulmány azonban egy ezt cáfoló kutatási eredményéről számol be. A Global Viral Forecasting Initiative szakemberei a P. reichenowi nyolc törzsének genetikai állományát elemezték. A mintákat kameruni és elefántcsontparti vadon született, illetve vadon élő csimpánzoktól vették, és összevetették az embert fertőző P. falciparummal. Kiderült, hogy az emberi malária kórokozója közvetlenül a csimpánzéból származik, a két faj közötti ugrás pedig valószínűleg egyetlen alkalommal történt meg. Az, hogy az embert megbetegítő parazita különböző mintái nem mutatnak genetikai változatosságot, arra enged következtetni, hogy a két faj közötti ugrásra a viszonylag közeli múltban, akár csak 10 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor.

Nathan Wolfe, a tanulmány vezető szerzője az eredményt a HIV-vírus eredetének felfedezéséhez hasonlítja, s úgy véli, a malária épp úgy került át állatról emberre, mint a SARS (atípusos tüdőgyulladás), a HIV vagy a madárinfluenza kórokozója. A kutató rámutat, hogy a természetes vadonba egyre nagyobb területeken betörő ültetvények miatt az ember és az esetleg fertőzött állatok találkozása a világ számos pontján egyre gyakoribbá válhat, ami megteremti a lehetőséget a kórokozók számára, hogy átkerüljenek egyik fajról a másikra.

HIV-vírus került át gorilláról emberre

Wolfe figyelmeztetését támasztja alá az a hír, amely szerint a HIV-vírus új törzsét azonosították egy kameruni asszony szervezetében Franciaországban. Az új törzs az eredmények szerint a gorillákról került át az emberre. Az asszony egyelőre jól van, az AIDS-betegség tüneteit nem mutatja. A kutatók szerint egy másik embertől kapta el a vírust, nem közvetlenül az állatoktól. A felismerés azt jelzi, hogy az újonnan felfedezett gorillavírus már az emberek között terjed - írják a Roueni Egyetem munkatársai közleményükben. A vírus szoros rokonságot mutat a humán immunhiány vírus (HIV) majomváltozatával, a SIV-vel (Simian Immunodeficiency Virus), de semmi nem utal arra, hogy más HIV-1 vonalakkal vagy a csimpánzok SIV-vírusával rekombinálódna - írja Jean-Christophe Plantier kutató a közleményben.

A 62 éves nőnél még 2004-ben azonosították a vírust, nem sokkal azután, hogy Kamerunból Párizsba költözött. A vírus genetikai elemzéséből kiderült, hogy egyetlen, korábban szekvenált HIV-vírussal sem egyezik meg felépítése, végül egy 2006-ban felfedezett gorilla SIV-vírusával vetették össze.

Az AIDS-betegséget okozó HIV-1 víruság M csoportja eddig mintegy 33 millió embert fertőzött meg világszerte, és további 25 millió halálát okozta (az N és az O csoport nagyrészt Kamerun területén fertőz). A HIV-vírust eddig az ember legközelebbi élő genetikai rokonához, a csimpánzokhoz vezették vissza a tudósok - feltehetőleg a csimpánzra vadászó, az állatok tetemét feldolgozó emberekre jutott át a vírus.

"Megállapításaink azt jelzik, hogy a gorillák a csimpánzokhoz hasonlóan a HIV-1 vírus valószínűsíthető forrásai" - írta Plantier csoportja. "Az új HIV-1 ág - amelyet a HIV-1 P csoportjának neveztek el - felfedezése rávilágít arra, hogy folyamatosan nyomon kell követni az új HIV-változatok felbukkanását, különösen Közép-Nyugat-Afrikában, ahonnan az összes létező HIV-1 csoport származik" - hangsúlyozták a francia kutatók.

Az asszony maga nem került kapcsolatba gorillákkal, de elmondta, hogy több szexuális partnere volt, miután meghalt a férje -  írja az MTI. Annyit tudott felidézni, hogy egyszer gyengélkedett. Amikor az emberek frissen fertőződnek meg a HIV-vírussal, gyakran előfordul láz és enyhébb betegség, ám ritkán tudják, mi okozza. Általában később állapítják meg az okot, amikor a vírus már károsította az immunrendszert.

A HIV-vírus által kiváltott AIDS-betegség jelenleg még nem gyógyítható, de gyógyszerekkel kontroll alatt tartható.