Nem tudják még, mi a ballábasság oka

Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs egyaránt a magyar labdarúgás erősségének számít, ám mivel mindketten ballábas szélsőjátékosok, nehéz egyszerre megtalálni a helyüket a válogatottban (amelyben ráadásul még Halmosi Péter is bevethető lenne az ő posztjukon). Mi dönti el, hogy valaki melyik lábát használja inkább? Bár a balkezesek nagy valószínűséggel a bal lábukat preferálják, ez nincs így minden esetben.
Vágólapra másolva!

A balkezeseket évszázadokon át különcnek tekintették, kiközösítették, és bizonyos kultúrákban mindent megtettek azért, hogy átszoktassák őket jobb kézre. Anyanyelvünk is tele van olyan, balra utaló szavakkal, melyek negatív kicsengésűek, például kétbalkezes, balsors, baljós, míg a "jobb" használata mindig pozitív jelentést hordoz. A balkezességet azonban nem lehet csak úgy kinevelni az emberből, ugyanis annál sokkal mélyebb biológiai okai vannak.

A laterális preferencia vagy más néven oldaliság a páros végtagok és érzékszervek nem egyenlő mértékű, aszimmetrikus használatát jelenti, valamelyik oldalt ugyanis mindenki előnyben részesíti, s ezt az oldalt nevezzük dominánsnak. A dominancia nemcsak a kezekre vonatkozik, ugyanúgy létezik ilyen a lábaknál, szemeknél és füleknél is, ám ez nem mindig egyezik azzal, hogy az adott személy melyik kezét használja szívesebben. Vannak olyan emberek is, akik bizonyos cselekvésekre inkább az egyik, másra a másik kezüket használják, és van, aki mindkét kezével ugyanolyan jól boldogul.

A balkezességet egy éles szemű szülő vagy egy jó pedagógus már óvodáskorban észreveszi, de vannak gyerekek, akiknél csak akkor jönnek elő jobbkezes világunkban az ebből eredő problémák, amikor bekerülnek az iskolába. A kézdominancia meghatározására dr. Gyarmathy Éva pszichológus azt javasolja, hogy érdemes megfigyelni, hogy kéz- és ujjkeresztezésnél melyik ujj van felül, melyik kézzel nyitja a gyerek az ajtót, kapcsolja fel a villanyt, és melyikkel nyúl a tárgyak után. Szem esetében a legegyszerűbb eldönteni talán egy WC-papír gurigával lehet, hogy a gyerek melyik szemével néz át rajta, fülnél pedig, hogy melyik füléhez teszi gyakrabban a telefont.

Egyes kutatók szerint a láb oldaliságának eldöntésénél el kell különíteni egymástól azokat a funkciókat, amikor a láb aktív feladatot lát el (például belerúg a labdába), valamint azokat, amikor csak alátámaszt, stabilizál. Kitüntetett lábnak azt tekintjük, amit a személy a feladatok végrehajtása során használ. Alfred Zuckrigl, a balkezesség, "baloldaliság" elismert szakértője szerint a láb esetében a domináns oldal meghatározásánál segíthet, ha megfigyeljük, hogy a gyerek melyik lábbal rúgja a labdát, melyikkel üti a ritmust egy dallamra, lábbal rajzolásnál melyiket használja inkább, s melyik lábbal lép fel először a lépcsőre.

Forrás: Getty Images

Halmosi Péter, a Hull City válogatott balszélsője

Bár a balkezesek nagy valószínűséggel a bal lábukat preferálják inkább, azért ez nincs így minden esetben, viszonylag gyakran előfordul a kevert dominancia: azaz kézből a bal oldalit használja inkább, míg lábból a jobbot. Ugyanez - bár kisebb arányban - előfordul fordítva is: tehát hogy valaki jobbkezes, de ballábas. Arra, hogy pontosan mi dönti el, hogy valaki melyik lábát használja inkább, még nem jöttek rá a kutatók.

Forrás: MTI

Huszti Szabolcs, a válogatott ballábas támadója

A balkezesek megítélése a 20. század folyamán rengeteget javult, s az átszoktatás megszűnésével meg is nőtt a számuk, Magyarországon becslések szerint az arányuk nagyjából 10-15 százalék lehet, ami megfelel a nemzetközi átlagnak. Egyes felmérések szerint a férfiak körében nagyobb a balkezesek aránya, ám a nemek közti különbség 5 százaléknál kevesebb. Valószínűleg valamilyen biológiai ok állhat a háttérben, elképzelések szerint ez lehet egyfajta nemi hatás a kezesség öröklődésére, vagy egyedfejlődésbeli különbség a két nem között. A balkezesség genetikai hátterét illetően még sok a kérdőjel, de tavaly már sikeresen azonosítottak egy gént (LRRTM1), mely növeli a balkezesség kialakulásának esélyét.