A globális felmelegedéssel foglalkozó kutatók régóta igyekeznek választ találni arra, mennyire állandó Grönland jégborítása, amely az antarktiszi után a Föld második legnagyobb jégtakarója. Dán tudósok most rámutattak: az eddigi vizsgálatok nem vettek figyelembe egy fontos körülményt, s a jégsapka valójában sokkal érzékenyebben reagál a felmelegedésre, mint eddig hitték. Ez azt is jelenti, hogy az olvadás miatti tengerszint-emelkedés az előrejelzettnél súlyosabb lehet.

Grönland nagyjából 11 700 éve kialakult jégtakarója jelenleg 1,71 millió négyzetkilométeres területet borít. Átlagos vastagsága 2 kilométer és a part felé vékonyodik, de a legvastagabb részeken eléri a 3 kilométert is. Ennek a hatalmas jégtömegnek az elolvadása 7 méterrel növelné meg a tenger szintjét, de még egy jóval kisebb tengerszint-emelkedés is elöntené a jelentősebb tengerparti városokat és emberek százmillióit űzné el otthonaikból.

Különböző kutatócsoportok már korábban számos fúrást végeztek a szárazföldi jégtakarón és a part menti kisebb jégsapkákon. Az évente lerakódott jégrétegek elemzése viszont némileg ellentmondó adatokkal szolgált a múltbeli éghajlatváltozásokról. Most azonban Bo Vinther, a Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézete Jég és Klíma Központjának kutatója és munkatársai, kanadai, francia és orosz kutatókkal együttműködve teljesen új szemléletmóddal fogtak hozzá a fúrásokból származó jégmagok értékelésére.

A korábbi mérések arra utaltak, hogy Grönland egyes részei 3000 éven át valamiképpen szembeszálltak az északi féltekén 9000 éve elkezdődő általános felmelegedéssel, és ezeken a területeken lassúbb volt az olvadás. Az új kutatás kimutatta, hogy ez nem igaz, és a tévedést a kapott adatok nem megfelelő értékelése okozta.

"A különböző fúrásokból származó jégmagok eltérő éghajlati történetekről tanúskodnak. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy nagyon különböző helyeken fúrtak Grönlandon és a környékén, de az eltérések a jégtakaró tengerszint feletti magasságában bekövetkező változásoknak is köszönhetők, mivel a magasságkülönbség önmagában is eltérő hőmérsékleteket okoz" - magyarázza Bo Vinther az elméletet a Nature legújabb számában.

A kutatók négy fúrásmintát elemeztek a központi jégtakaróból és kettőt a jégtakarótól távolabbi jégsapkából. A kis jégsapkák stabilak és nem változott a tengerszint feletti magasságuk. Annak ellenére, hogy a két megfúrt jégsapka igen távol helyezkedett el egymástól a központi jégtakaró két oldalán, mégis ugyanarról az éghajlattörténetről árulkodtak. Ez azt jelentette, hogy a kis jégsapkák által mutatott éghajlattörténetet referencia standardként lehet használni a többi fúrómag elemzéséhez.

ForrA!s: AFP

A Grönland környéki jégtakaró feldarabolódása a felmelegedés következtében

Az ily módon végzett elemzések alapján kiderült, hogy a korábbi eltérő értékek nem az egyenetlen fölmelegedésnek, hanem a jégtakaró tengerszint feletti magasságában bekövetkezett változásoknak köszönhetők. Ebből az a következtetés is levonható, hogy a jégtakaró sokkal egyformábban - és erőteljesebben - reagált a vizsgált több ezer éves időszakban bekövetkezett felmelegedésre.

Ez nem sok jót jelent a jövőre nézve. Eddig ugyanis a kutatók jóval lassabb olvadási ütemmel számoltak, és most át kell értékelniük ezeket a kalkulációkat, hogy pontosabb képet kapjunk a klímaváltozásnak a jégtakaróra gyakorolt jövőbeni hatásairól.

Forrás: Nature