Vágólapra másolva!
A BBC forgatócsoportja a közép-amerikai Belizében készített nagy sebességű videofelvételt egy különleges vízen járó gyíkról, a barna baziliszkuszról. A felvételeket jövő hétfőn sugározza a brit televízió Life (Élet) című sorozatában.
Vágólapra másolva!

A Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben honos, a gyíkokhoz tartozó baziliszkuszok meglehetősen furcsa lények. Tekintetük ugyan nem halálos és a leheletük sem mérgező, mint a legendák baziliszkuszainak, de több különleges tulajdonsággal is magukra vonják a figyelmet.

A baziliszkuszok rendszerint az esőerdőkön áthaladó folyók vagy kisebb tavak partján élnek, és apró rovarokkal táplálkoznak a levelek között. Méretük általában nem haladja meg a 25 centimétert, de a zöld baziliszkusz mérete - farkával együtt - eléri a 75 centimétert is.

A gyíkok úgy teszik "üzemképessé" magukat minden nap, hogy a napon sütkérezve melegítik föl a testüket. Ilyenkor rendkívül könnyen áldozatul eshetnek a ragadozóknak, például ragadozó madaraknak, kígyóknak vagy az esőerdőben vadászó emlősöknek. Az evolúció folyamán azonban a baziliszkuszok egyedülálló menekülő mechanizmust fejlesztettek ki. Beugranak vagy belepottyannak a vízbe, majd átszaladnak azon. Innen kapták becenevüket: Jézus-gyík vagy Jézus Krisztus-gyík.

A kutatók eddig is tudták, hogy ez a mutatvány valahogy a víz felületi feszültségének kihasználásán alapul, de első ízben sikerült lassított felvételek segítségével elemezni a gyík mozgását a vízen. A BBC forgatócsoportja másodpercenként 2000 kockás videofelvételeket készített a baziliszkuszok egyik fajáról, a barna baziliszkuszról (Basiliscus vittatus).

Simon Blakeney, a BBC producere, aki részt vett a forgatáson a BBC News-nak elmondta: a gyík olyan gyorsan szalad, hogy buborékokat hoz létre, ahogy a lába a vízbe csapódik, majd ezekről a buborékokról rugaszkodik tovább, mielőtt elpattannának. A gyíknak muszáj nagyon gyorsan futnia, különben nem tudna kiemelkedni a víz felszínéről. Vízbe ugyan ekkor sem fulladna, mert kitűnően úszik, viszont így kisebb eséllyel menekülhetne el a ragadozók elől.

A gyík hosszú, vékony lábujjait alulról különleges pikkelyek fedik, amelyek segítik a légbuborékok kialakulását. A kutatók korábban megállapították, hogy a baziliszkuszok jelentős oldalirányú erőket is létrehoznak, miközben öles léptekkel szaladnak. Ezek az erők segítenek abban, hogy fölegyenesedve maradjanak.

A szaladó állat lefilmezése nem volt egyszerű feladat. Mint Blakeney elmesélte, a baziliszkusz csak rendkívüli vészhelyzetekre tartalékolja vízen járó képességét: az esetek 80 százalékában nem fut, hanem elúszik, ha valami gyanúsat észlel. Végül azonban sikerült "elcsípniük" a gyíkot futás közben. A Life sorozatnak ezt az epizódját egyelőre még csak Angliában láthatják a tévénézők (BBC, október 19., 21 óra), de remélhetőleg a magyar közönség is hamarosan megismerkedhet a különleges új felvételekkel.

Ajánlat: tekintse meg a vízen szaladó baziliszkuszt a National Geographic egy korábbi videóján