Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy egy madár hullajtotta el, esetleg egy repülőgépből esett ki az a kenyérdarab, amelynek következtében egy kicsivel az üzemelési érték fölé emelkedett a nagy hadronütköztető hőmérséklete.
Vágólapra másolva!

November 5-én az ismét indulás előtt álló nagy hadronütköztető (LHC) két szektora (a 81-es és az 12-es szektorok) az 1,9 kelvines üzemi hőmérséklet helyett 3-5 kelvinre melegedtek.

A hiba okát szerencsére gyorsan megtalálták és elhárították. Kiderült, hogy az egyik felszíni transzformátorházban lépett fel működési zavar, ami kihatott az LHC áramellátására, ezen keresztül pedig a két említett szektor hűtésére.

A CERN szóvivője a Times-nak elmondta: a működési zavart az okozta, hogy egy kenyérdarab került az áramellátást biztosító hatalmas, nyitott transzformátorházak egyikébe. Valószínű, hogy egy madár hullajtotta el, esetleg egy repülőgépből esett ki, mert egyébként a transzformátorházakat szigorúan őrzött kerítések védik.

A zavar okának kiderítése nagy megkönnyebbülést okozott, és a szektorok hőmérséklete már mindenhol 1,9 K. Hétvégén folytatódik az LHC beüzemelése, a tervek szerint újabb szektorok kapnak részecskenyalábot.

Ajánlat: kövesse a CERN-ben zajló eseményeket, az LHC beüzemelését a magyar nyelvű CERN-blogban! Az eddigi nyalábtesztek eredményeit és az aktuális menetrendet is itt találja.