A géntecnológia perspektívái: Venetianer Pál a Science Café keddi vendége

Vágólapra másolva!
Tudósok és érdeklődők új típusú találkozásának és párbeszédének nemzetközi sikerű formája lett a Science Café mozgalom. Ehhez csatlakozva indult a Tudástársadalom Alapítvány szervezésében, a FUGA Budapesti Építészeti Központ programjának keretében a TudásPresszó sorozat.
Vágólapra másolva!

Aktuális (február 23.):

A géntecnológia megítélése és perspektívái

Vendég: Venetianer Pál molekuláris biológus (MTA Szegedi Biológiai Központ)

A géntechnológia megítélése hazánkban szélsőségek között mozog. Egyrészt rendkívül szigorú a szabályozás, s a társadalmi félelmek is erősnek tűnnek időnként. Ugyanakkor a tudósok jelentős része a tudományos megismerés felől próbálja megközelíteni a kérdést és a kellő biztosítékokkal engedélyezné a kutatásokat. A helyenként indulatos vita közegében különösen fontos, hogy olyan hiteles, tekintélyes, mértékadó és mértéktartó tudományos személyiségek segítsék tudásukkal az érdeklődők, érdekeltek tájékozódását, mint Venetianer Pál, az MTA Szegedi Biológiai Központjának kutatóprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Venetianer professzorral rövidesen megjelenő könyve kapcsán a géntechnológiával kapcsolatos tudományos fejleményekről, ideológiai, filozófiai, vallási ellenérvekről, a szociológiai, gazdasági, politikai szempontokról beszélgetünk - valamint arról, hogy tudósként hogyan látja a szakmai-társadalmi konszenzus esélyét a géntechnológia értékeinek kiaknázásában?

A rendezvényeket keddenként este 18.00 és 19.30 között tartják a FUGA Budapesti Építészeti Központban (V. ker. Petőfi Sándor u. 5.).
A belépés díjtalan, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Regisztráció: [email protected]
Részletes információk: www.hunscan.hu

A program szakmai vezetője és házigazdája Fábri György, aki korábban a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs igazgatójaként és a Mindentudás Egyeteme szakmai vezetőjeként dolgozott.

A korábbi témákról a Tudáspresszó saját oldalain olvashat részletesen.