Felhőkarcolókban nő a jövő paradicsoma

2009.11.17. 15:57

Felesszük bolygónkat, ez nem kétséges, mint ahogy az sem, hogy a Föld népessége egyre nő. 2050-re a becslések szerint 9,5 milliárdnyian leszünk, ennyi ember élelmezésére pedig már biztosan nem találunk művelés alá vonható területeket. Egyes víziók szerint a globális élelmezési problémákra nincs más megoldás, mint a Mátrix című sci-fiből ismert, tartályokban egymás mellett, millió számra vegetáló emberek mintájára létrehozni a nagyvárosok égig érő, a természetes környezetet kizáró, lebegő ültetvényeit - állítja egy amerikai mikrobiológus. Valóban a felhőkarcoló farmoké lenne a jövő? Egyes nagyvárosokban talán igen, ám ezek a farmok nem tölhetik be a mezőgazdaság egyik alapvetően fontos szerepét: nem segítenék a vidéki közösségek fennmaradását - nyilatkozta az [origo]-nak Wynne Wright, a Michigan Egyetem agrárszociológusa.

A Földön már ma is mintegy 1,2 milliárd ember küzd alultápláltsággal, s ez a helyzet India, Kína és más országok népességének növekedésével csak romlani fog. Ahhoz, hogy lépést tartsunk az évszázad közepéig előre jelzett 2,3 milliárdos népességnövekedéssel, a jelenleg megtermelt mennyiség háromnegyedével kell növelni az élelmiszertermelést - figyelmeztetett októberben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A jelenlegi mezőgazdálkodási eljárásokkal ez annyit tesz, hogy újabb Brazília méretű területet kell művelés alá vonni, ennyi újabb megművelhető terület pedig egyszerűen már nem áll rendelkezésünkre.

A mezőgazdászok technooptimista része egyre intenzívebb, egyre nagyobb hozamot eredményező eljárásokban látja a jövőt, például génmódosított fajtákban, erősebb vegyszerekben, magasabb fokú gépesítésben. Mindezek korántsem adnak megnyugtató választ a klímaváltozás okozta kihívásokra. Sőt, nyilvánvaló, hogy az újabb és újabb területek művelésbe vonása sem megoldás, hiszen a szükséges erdőirtások csak még tovább fokozzák a fölmelegedést.

Felhőkarcoló farmok

Mindezekből kiindulva a mezőgazdaságban radikális változás szükséges - vonja le a következtetést a Scientific American októberi számában Dickson Despommier, a Columbia Egyetem mikrobiológus professzora, aki merőben új megoldásban, a "függőleges farmok"-ban látja a jövőt. Despommier érvelése szerint a függőleges gazdálkodás egy csapásra megoldaná a felsorolt gondok nagy részét. Elgondolása első ránézésre meghökkentő, de a professzor szerint megvalósítható. A függőleges farmokban egyesül a modern várostervezés, a megújuló energiaforrások használata, a nagyvárosi foghíjtelkek hasznosítása, az üvegház-technológia és a helyi élelmiszer-értékesítés.

Az intenzív növénytermesztésben évtizedek óta alkalmazott talaj nélküli termesztés során a növények tápanyagellátását nagyrészt vagy teljes egészében tápoldatozással valósítják meg. A hidrokultúrás termesztésben a növények kémiailag semleges, könnyű, jó vízáteresztő-képességű közegben - például perlitben, vermikulitban, Magyarországon kőzetgyapotban vagy szivacspaplanban - fejlődnek, amelyekhez a tápanyag a csepegtetett vízzel jut el. Hazánkban ilyen közegben főként zöldségeket, illetve virágokat termesztenek. Gyakorlatilag a tápközeget is kiküszöböli az úgynevezett "tápködkultúra", avagy aeroponika, amelyben a növény gyökerei a levegőben lógva, a levegő nedvességéből szívják föl a tápanyagot.

Vízkultúrák
A vízkultúrás eljárást 1929-ben fejlesztették ki, és a II. világháború idején már több mint 3000 tonna zöldséget állítottak elő ezen a módon a szövetségesek számára. Manapság a hidrokultúra a nagytermelők között népszerűbb, mint valaha: egész évben termeszthetők zöldségek, a termést nem veszélyeztetik aszályok vagy áradások, a hozam maximalizálható, s ami szintén fontos, a termelő a helyi klimatikus viszonyoktól és termőföld-adottságoktól függetlenítve magát oda telepíti a "földjét", ahol neki a legkedvezőbb, csak víz- és energiaellátás szükséges - írja a Scientific American-ben Despommier. A világ jelenleg működő, egyik legnagyobb ilyen "farmja" az Arizonai-sivatagban található: az Eurofresh farmjai több mint egy négyzetkilométeren, egész évben ontják magukból a paradicsomot, uborkát és paprikát.



Látszólag egy gond maradt, a szállítás, erre jelenthetne megoldást, ha a vízkultúrás farmok beköltöznének a nagyvárosok magasházaiba. Despommier elképzelése szerint olyan épülettömbök magasodhatnak, amelyekben egyenként 30 emeleten készülnek a jövő zöldségei, de a hozzájuk kapcsolódó vízkultúrás központokban például halat, rákot is tenyészthetnek. A függőleges farmok a természeti világ folyamataitól szinte tökéletesen elkülönülő, zárt rendszert alkotnának, amelyben a keletkező hulladék az energiatermelésben újrahasznosul. A világ számos nagyvárosában állnak kihasználatlan, rossz környezetük, korábbi ipari hasznosításuk miatt máig kihasználatlan területek, a háztetőkről nem is beszélve, amelyek ideális terepei lehetnek a vertikális farmoknak New Yorktól, Párizson át Hongkongig. Ilyen méretekben a függőleges farmok az igazán fenntartható városok rendszerét ígérik - vélekedik Despommier. A szennyvíz például, kellő tisztítás után öntözővízzé válhat (csupán New Yorkban, napi négymilliárd liternyi szennyvíz termelődik), a szilárd hulladék pedig - a zöldségek fogyaszthatatlan részeivel együtt - elégve, egy erőműben áramot szolgáltatna a gazdaság számára.

Forrás: The Vertical Farm Project

A függőleges farmok megvalósíthatóságát már Amerika, Európa és Ázsia több egyetemén is vizsgálják, és ha a nagy agrotechnológiai cégek is beszállnak, elindulhat a prototípusok tesztelése, kezdetben öt emeleten vagy szerényebb méretekben lakóházak, kórházak és iskolák tetején.

Szemirámisz függőkertje
A görög történetírás szerint Szemirámisz függőkertjét i.e. 600-ban az újbabiloni uralkodó, Nabukodonozor emelte a sivatag közepén, hogy az oázissal felvidítsa feleségét, Amüthiszt, aki erdőkkel borított hegyek közül érkezett. A "függőkert" elnevezés félrefordítás eredménye; ez a teraszos kertrendszer valójában hatalmas pillérek tartotta, boltozatos tér felett emelkedett. Az egyes teraszok közötti, ötméteresre becsült szintkülönbség, valamint az építmény alatti kút és a hűvös alagútrendszer biztosította a növények nap- és vízszükségletét. Léteztek vagy sem, az ókori világ hét csodája közé is beválasztott babilóniai függőkertek több mint két és félezer éve sarkallják az embert: kertet építeni, növényt termeszteni lehetetlennek tűnő körülmények között is. (A témáról bővebben lásd a hg.hu korábbi cikkét.)


Despommier víziójában egy 30 emeletes épületben, mindössze 600 ezer négyzetméreten, hathetente lehet szedni a salátát, de még az olyan lassú növények, mint a kukorica vagy a búza (amelynél a vetéstől az aratásig 3-4 hónap telik el) is évente 3-4-szer arathatók - mindez 50 ezer embert láthatna el zöldséggel, gyümölccsel, de akár tojással és hússal is. Kalkulációi szerint egy háztömbnyi vertikális farmegység 30 emeleten, szintenként 20 ezer négyzetméteren, 16 betakarítással számolva, évente 971 hektárnyi haszonnövényt állíthat elő. Despommier erősen számít a szuperhibridekre és a genetikailag módosított változatokra, például az eredetileg a NASA számára kifejlesztett törpe búzára és törpe kukoricára. Terveiben a felső szinteken hidroponikus növények, lejjebb a fenti növények hulladékán élő csirkék és halak élnének. A nitrogént és egyéb tápanyagokat az állati hulladékból és a tisztított, kezelt szennyvízből nyernék.

Ami a vertikális farmok energia- és vízigényét illeti, Despommier a megújuló energiára épít. Izlandon, Olaszországban, Új-Zélandon vagy akár Kelet-Afrika egyes területein bőséges geotermikus energia áll rendelkezésre. A melegebb éghajlatú országokban a napenergia optimális kihasználására a 2-3 emeletes, 50-100 méter széles, de több kilométer hosszú, napelemtáblás épületek lennének alkalmasak, az óceánparti, szeles területeken pedig a szél energiáját befogva lehet vertikális farmokat működtetni.

Forrás: The Vertical Farm Project

Társadalmi szempontok

Az általuk ígért előnyök mellett a vertikális farmok számos kérdést vetnek fel, amelyekkel az ilyen farmok tervezésekor nemigen számolnak - nyilatkozta az [origo]-nak Wynne Wright, a Michigan Egyetem professzora, az USA-ban nemrég kiadott Harc az élelmiszerért (Fight over food) című tanulmánykötet szerkesztője. Az új termesztési stratégiák szükségességét gyakran indokolják a globális népességnövekedéssel, ám nem teszik hozzá, hogy a népesség nem egyenletesen elosztva növekszik a Földön: azokban az országokban - Kína, India és a fejlődő világ más államai - ahol a népesség robbanásszerűen növekszik, lehet létjogosultsága egy efféle modellnek - magyarázza Wright. Nem feltétlenül ilyen megoldásokra van szükség azonban Európában és általában a nyugati társadalmakban, például az Egyesült Államokban, ahol bőséggel áll rendelkezésre megművelhető terület. A nagyvárosokat tekintve is eltérő lehet a helyzet: Japánban például, ahol igen kevés a termőföld, még indokolt lehet a "felfelé törekvés", ám Amerika nagyvárosaiban, például New Yorkban élelmiszertermelés alá vonni egy ingatlant korántsem lenne gazdaságos döntés.

Ráadásul, a vertikális farmok elképzelése azt sugallja, mintha a mezőgazdaság egyedüli haszna az élelmiszertermelés lenne, ami igen szűk értelmezés. Egy-egy vidék lakosságának, közösségeinek, családjainak életképessége szorosan összefügg az ott működő mezőgazdálkodás sikerességével. És itt el is jutottunk az agrárium döntő kérdéséhez: a vertikális farmok voltaképpen magát a gazdálkodót is helyettesítenék, és a teljes termesztést külső "szakemberek" kezébe adnák. Ha mindezt számításba vesszük, kiderül, hogy a vertikális farmok egy olyan megoldást kínálnak, amely társadalmilag nem fenntartható - lehet, hogy több élelmiszert termelnének és csökkentenék az ökológiai lábnyomunkat, de nem segítenék a vidéki közösségek és térségek fennmaradását - mutat rá Wright.

Forrás: The Vertical Farm Project

A városi kerteké a jövő

A megoldás valahol félúton lehet. A világ legnagyobb ipari élelmiszertermelő országában, az Egyesült Államokban gomba módra szaporodnak azok a kezdeményezések, amelyek a helyi termesztést és az élelmiszerek helyben történő vásárlását tűzik ki célul. Egyre több metropolisz, New York, Chicago, Philadelphia és Boston is támogatja a "városi farmerek" tevékenységét: városi területeket engednek át hasznosításra, a termelőket támogatásokkal, adókedvezménnyel segítik. Hasonló a helyzet Európa néhány nagyvárosában is, Stockholm, Koppenhága, Malaga vagy Zürich például a közösségi kiskertek művelését támogatja, ahol a lakók kis parcellákon, közösen kertészkedhetnek, a virágok mellett zöldséget és gyümölcsöt termesztenek saját szükségletükre. A francia főváros hosszú távú városfejlesztésében kiemelt szerepet kap a mezőgazdaság: a 2050-re vonatkozó tervekben, több helyen megfogalmazódik, hogy a mezőgazdaság váljon részévé a város életének. A megszűnő ipari zóna helyére, a város köré új mezőgazdasági gyűrűt vonnának, de az is felmerült, hogy a csatorna felé, a Szajna mentén 200 kilométeres mezőgazdasági folyosót hozzanak létre. (A városi mezőgazdaság feléledéséről a Tudatos Vásárlók cikkében bővebben olvashat.)

Chicago városa támogatja a városi mezőgazdálkodást és a termelői piacok újrahonosítását

Nem kérdéses, a városi élet fenntarthatóvá tételéhez elengedhetetlen, hogy az élelmiszerfogyasztás helyéhez minél közelebb kerüljön az élelmiszertermelés: ez egyszerre tehermentesítené valamelyest a vidéki térségek élővilágát, csökkentené radikálisan az élelmiszerszállítás brutális költségeit, és teremtene vonzó munkalehetőséget és élhető életformát a városokban - ebben úgy tűnik, mindenki egyetért. Abban azonban, hogy ehhez valóban a Despommier által felvázolt hús- és növénygyárakon át vezet az út, megoszlanak a vélemények.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK