Más vadászta le a megafauna óriásemlőseit

Fontos információra derült fény a jégkorszaki óriások kihalásáról, amely alapvetően újraírhatja a megafauna hanyatlásának okáról és következményeiről alkotott ismereteinket. Az óriásemlősök trágyájában élt gombák spórájának vizsgálata ugyanis arra utal, hogy kihalásuk Észak-Amerikában egy évezreddel megelőzte a Clovis-emberek megjelenését, vagyis a mamutokat, masztodonokat, hatalmas lajhárokat a korábbi nézettel ellentétben nem ők vadászták a kihalás szélére. A részletekről a Science-ben nemrég megjelent cikk egyik szerzője nyilatkozott az [origo]-nak.

A földtörténet egyik drámai környezetváltozása a közelmúltban zajlott le, amikor bolygónk nagy részéről eltűntek a nagy testű állatok. A mamutokon, a masztodonokon, hatalmas lajhárokon, óriás kengurukon és moákon kívül több száz egyéb nagytestű faj pusztult ki körülbelül 40-10 ezer évvel ezelőtt. Mi okozta a kihalásukat? Hogyan befolyásolták ezek a hatalmas állatok a Föld ökoszisztémáját? Ezekre a régóta vitatott kérdésekre ad részben választ a Science e heti számában megjelent tanulmány.

Mintegy 20 ezer évvel ezelőtt Észak-Amerika földjét sokkal lenyűgözőbb nagyemlősök uralták, mint amelyek Afrikában élnek a napjainkban. Körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt azonban ezek közül 34 nemzetség kihalt, köztük tíz olyan faj is, melyek egyedei 1 tonnánál is többet nyomtak volna a mérlegen. Az Észak-Amerikában élt 32 kg-nál nehezebb emlősök fele, míg az 1000 kg-nál nehezebbek mindegyike eltűnt ebben az időszakban.

Akkoriban számos drasztikus változás következett be a Földön, amelyek mind szóba kerültek már a kihalások lehetséges előidézőjeként. Az éghajlat gyakran és hirtelen váltakozott hideg és meleg között, majd bekövetkezett egy 1000 éves fagyos időszak, amelyet aztán gyors felmelegedés követett. A növényzet fajösszetétele is megváltozott, és ezzel szinte egyidejűleg sokkal gyakoribbak és jelentősebbek lettek az erdőtüzek. Megjelent a színen az ember, ám a jellegzetes kő lándzsahegyeket készítő Clovis-kultúra képviselői kevesebb, mint ezer évig uralták a területet. Néhány kutató amellett érvelt, hogy 13 ezer évvel ezelőtt egy meteoritbecsapódás következett be, ez idézte elő a jelentős lehűlést, ez járult hozzá az erdőtüzek kialakulásához, ez pusztította el a nagy testű növényevőket, és ez vezetett a Clovis-kultúra hanyatlásához.

Árulkodó gomba

A Science-ben megjelent cikkükben arról számolnak be amerikai szakemberek, hogy parányi szervezetekkel sikerült nyomon követniük a hatalmas állatok hanyatlását. A Sporormiella nevű gomba a nagy termetű növényevő gerincesek trágyájában növekszik, és ott termeli a spóráit. A több trágya több spórát jelent, így a Sporormiella mennyisége alapján egy-egy rétegsorban nyomon követhető a nagy növényevők biomasszája. A spórák pollenekkel és faszenekkel együtt halmozódnak fel az üledékekben, így lehetővé vált, hogy a nagy növényevők történetét a növényzet és az erdőtüzek változásával párhuzamosan vizsgálják. A széntartalmú maradványok radiokarbon datálásával pedig a különböző események időrendi sorba rendezhetők.

A kutatók az Indiana államban található Appleman-tó medrének 11,5 méter vastag rétegsorát vizsgálva fontos megállapításra jutottak. A spórák arról árulkodnak, hogy a megafauna hanyatlása 14 800 évvel ezelőtt kezdődött, több mint 1000 évig tartott, s csak ezt követően jelentkeztek a nagy vegetációs változások és a megnövekedett erdőtüzek. Mindezen események az új adatok alapján jóval a feltételezett meteoritbecsapódás előtt következtek be. Az eredmények tehát ellentmondanak az eddigi elképzeléseknek, hogy a vegetációváltozás, a tűz vagy a meteorit becsapódás okozta volna a megafauna kihalását. Az is valószínűtlenné vált, hogy a klímaváltozás lett volna az óriások pusztulásának kiváltó oka, hiszen a klímaváltozás a vegetáción keresztül hatott volna a növényevőkre, a növényzet megváltozása viszont csak a megafauna hanyatlása után következett be.

Forrás: Barry Roal Carlsen, University of Wisconsin-Madison

Legelő masztodonok

Milyen alapvető ökológiai átalakulásokat hozott a kihalás? A vizsgált területen, az USA középnyugati részén 14 800 évvel ezelőtt egy nyílt szavanna terült el. A rövid fűfélék által uralt legelőn elszórtan lucfenyők, illetve ritkábban széles levelű fák magasodtak. Erdőtüzek ekkor gyakorlatilag nem pusztították a vidéket. A megafauna hanyatlásával azonban növekedni kezdett a széles levelű fák aránya, amelyeket korábban a nagy növényevők szinte teljesen elfojtottak. A füves puszták helyét átvették lucfenyők és széles levelű fák alkotta átmeneti erdős területek, amelyhez hasonlót ma egyáltalán nem ismerünk. A nagy erdőtüzek csak mintegy 14 ezer évvel ezelőtt kezdődtek, és a következő évezredekben néhány évszázadonként elpusztították a növényzet jelentős részét. A nagy termetű növényevők, a növényzet és a tüzek efféle egyensúlya, kapcsolata a jelenkorban sem ismeretlen, Afrikában ma is megfigyelhető.

A kihalás Európában

A fentiekhez hasonló folyamatok játszódtak le az eurázsiai kontinens különböző részein is, bár kissé eltérő időpontokban - nyilatkozta megkeresésünkre Christopher Johnson, a Science-ben publikált tanulmány egyik szerzője. A mamutok például mintegy 35 ezer évvel ezelőtt haltak ki Dél-Európában, jóval később Nyugat-Európában, és csak mintegy 12 ezer évvel ezelőtt a távoli északkeleten. Az egyéb nagytestű emlősök, például a gyapjas orrszarvúak, a vízilovak és más fajok szintén ugyanilyen kihalási mintát mutatnak. Egy a közelmúltban közzétett kutatási eredmény azt igazolta, hogy Kelet-Szibériában az emberi populáció növekedésével párhuzamosan fokozatosan csökkent a mamutok egyedszáma, míg végül teljesen kihaltak. Ez a folyamat azonban nagyon lassú volt, 10 ezer évig vagy még tovább is eltartott - teszi hozzá Johnson.

Forrás: AFP

Óriásfarkas koponyája

Eurázsiában is vannak arra utaló bizonyítékok, hogy egyes területeken a vegetáció drámai módon megváltozott a megafauna kihalásának eredményeként: a növényzet kevésbé nyílt és jóval kevésbé fajgazdag lett. Johnson elmondása szerint jó példát találtak erre Szibériában, ahol arra utalnak a bizonyítékok, hogy a mocsári és a tundravegetáció kifejlődése volt a válasz a mamutok eltűnésére.

Az emberi tényező

Ha az eddig felsorolt tényezők nem játszottak szerepet, vajon közreműködhetett-e az ember az észak-amerikai kihalási eseményekben? A széles körben elfogadott nézetek szerint a Clovis-kultúra eszközei jelzik az emberek első megjelenését Észak-Amerikában, az északi jégtakaróktól délre eső területeken. Szintén gyakran hangzik el, hogy a Clovis-emberek a nagyemlősök vadászatára specializálódtak, és néhány száz év alatt a kihalás szélére sodorták a megjelenésük előtt még bőséges populációt. Ezt az elképzelést támogatja az a tény, hogy a megafauna végleges kihalása 13 300-12 900 évvel ezelőtt következett be, ami majdnem pontosan egybeesik a Clovis-kultúra időszakával. Az új adatok azonban azt mutatják, hogy a megafauna hanyatlása már több mint ezer évvel korábban elkezdődött.

Forrás: Wikimedia Commons

A gyapjas mamutok 10 ezer éve tűntek el Európából

Ha tehát az emberek is felelősek a nagy testű állatok hanyatlásáért, akkor a Clovis-kultúra előtti letelepedőkkel kell számolni - áll a Science-ben megjelent tanulmányban. A korábbi letelepedők létezése még ma is erősen vitatott, de egyre több régészeti lelet kerül napfényre ezzel kapcsolatban. Ha elfogadjuk is, hogy voltak korábban érkezők, akkor is maradnak kérdések, hiszen ez azt jelentené, hogy az állatok eltűnése nagyrészt olyan emberek hatására következett be, akik kevesen voltak, és nem is specializálódtak a nagyemlősök vadászatára. A Clovis-technológia ugyanis csak akkor fejlődött ki, amikor a nagyemlősök már ritkává váltak, és emiatt nehezebbé válhatott a vadászatuk.

Mint Észak-Amerikában, Eurázsiában is fennáll egy általános összefüggés az emberi populációk kialakulása és az óriásemlősök hanyatlása között, de további részletes tanulmányok szükségesek, hogy kiderüljön, pontosan hogyan kapcsolódnak össze ezek az események - mondta el Christopher Johnson. Az új eredmények mindenképpen segítenek tisztázni a megafauna kihalásának okait Észak-Amerikában, ugyanakkor - mint látható - további kérdéseket vetnek fel az emberek és a megafauna egymásra hatásáról.

Forrás: MTAA Science főszerkesztőjével beszélgettünk

Ő is tudta, hogy az egykori nagy magyar tudósgeneráció zöme alig egynéhány középiskolába járt, és érdeklődött, hogy még mindig képzünk-e hasonló fiatalokat. Bár 14 ezer tanulmányt nem olvas el évente, az őssejtekben nagy jövőt lát, a marsutazást azonban most nem erőltetné. Az influenza-világjárványt a legjobb példának tartja arra, miért kellenek a szavahihető tudósok, akikhez bátran és bizalommal fordulhatnak az emberek.

Bruce Albertsszel, a Science tudományos folyóirat főszerkesztőjével a Magyar Tudományos Akadémián beszélgettünk.

Az interjút itt olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK