Vágólapra másolva!
A CSI: A helyszínelők című sorozat sokak számára ismerős lehet. A Millenárison látható, a témához kapcsolódó interaktív kiállítás nem csupán látványnak érdekes, de a látogatók "kézzelfogható bizonyítékok", a kriminalisztikában használt eszközök segítségével ismerhetik meg, mekkora szerep jut a tudományos módszereknek egy konkrét bűntény felderítése kapcsán. Végigjártuk a helyszíneket, a gyilkosság áldozata körüli legyektől a boncolóasztalig.
Vágólapra másolva!

A szervezők elgondolása az volt, hogy megismertessék a nagyközönséget a törvényszéki tudományok legfrissebb eredményeivel, illetve fejlesszék a kritikai gondolkodást a törvényszéki nyomozás, a tudományos vizsgálódás és a technológia segítségével. Erre a legkézenfekvőbb módszert választották: egy "valódi" bűnügyi helyszín elemzésén keresztül ismertetik meg a látogatót a használt eszközökkel egészen addig, amíg eljut a bűncselekmény felderítéséig.

Három eset aktája közül választhat a leendő törvényszéki szakértő: az Összedőlt a ház, A pincérnők korán halnak vagy a Csont nélkül!. Ezt követi az eligazítás, ahol egy videofilm segítségével kapja meg a specialista csapat az utasításokat. A tetthelyre érkezve a CSI: Jelentés lap négyszethálós részén ceruzával elkészíthető a helyszínrajz. Az életszerűen berendezett helyszínen minden egyes részlet fontos lehet, ezért az ábra elkészítése némi időt vesz igénybe. A nyomok rögzítése után következhet a labor, ahol a begyűjtött bizonyítékok vizsgálata történik meg. A labormunka bűnügyenként más és más, amit a helyszíneken talált tárgyak és nyomok határoznak meg. A megölt pincérnő esetén a digitális bizonyítékok, látens - rejtett - ujjlenyomatok és keréklenyomat is fontosak, toxikológiai - mérgezéstani - laborvizsgálatra kerül sor, illetve a törvényszéki rovarászat és törvényszéki biológiai/DNS elemzés is szerepet kap a nyomozás során.

Forrás: CSI kiállítás

Elsőként a keréknyom vizsgálatára kerül sor. Ez az egyszerű elemzés a gipszből kiöntött minta és a lehetséges elkövető gépjárműve gumiabroncsainak összehasonlításából áll. A bizonyítékok meg is érinthetők, ha valaki így könnyebben tudja azonosítani a keresett nyomot. A hasonlítás csak látszólag egyszerű feladat, mert a 4 minta között a különbség csak egyészen apró. Ha sikerült kisilabizálni, melyik abroncsminta hagyhatta a lenyomatot, a Jelentésben a felett kérdésre válaszolni kell. A Jelentés a látogatót a nyomozás minden egyes szakaszában "kikérdezi": ebben az esetben arra kell válaszolni, hogy melyik abroncsdarab lenyomata egyezhet a gipszmintáéval.

Forrás: CSI kiállítás

Másodjára a digitális bizonyíték vizsgálatára kerül sor. Egy érintőképernyő segítségével a mobiltelefonban tárolt adatok válnak láthatóvá, így megnézhetővé válnak a be- és kimenő SMS-ek, a készített képek és a hívásinformációk is. Elolvashatjuk, hogy milyen SMS-eket küldött és fogadott halála napján a pincérnő, amiből már következtetést is le lehet vonni. Az SMS-ek nyelvezete megfelel a mai kornak, ezzel segítve a könnyebb megértést és azonosulást. Szükség is van erre, mert a kiállítás megtekintésének ajánlott alsó korhatára 10 év. A telefon vizsgálatát egy rövid, LCD képernyőre kivetített videó, illetve 2-3 színes fali ismertető is segíti. Ezek nem csak a vizsgálatot magát mutatják be, hanem háttérinformációkat is tartalmaznak: például említést tesznek a háromszögelés módszeréről, mint a helymeghatározás modern eljárásáról is. Megtudhatjuk azt is, hogy már egy képdarabka esetén képes arra a legmodernebb képalkotó szoftver, hogy ezt kiegészítve a teljes arcot megmutassa a nyomozók számára.

Forrás: CSI kiállítás

A látens - rejtett - ujjlenyomatok vizsgálata a következő lépés. Hasonlóan a keréknyom vizsgálatához, itt is az a feladat, hogy azonosítani kell a mintát és meg kell jelölni a tulajdonosát. Ebben a műveletben egy nagyító segít, amit kézbe véve igazán Sherlock Holmesnak érezheti magát a látogató. Az ujjlenyomat vizsgálatához kapcsolódó érdekességeket és információkat a falra applikált kiegészítők és leírások "mondják" el az érdeklődőknek.

A toxikológiai - mérgezéstani - vizsgálat a pincérnőnél talált fehér por elemzésénél nyújt segítséget. Itt az indikátorok - jelzőanyagok - bemutatása után válik érthetővé a vizsgálat lényege. A jelzőanyagok a kémiai reakció során a vegyi állapot változását színváltozással kísérik, azaz amelyik bizonyítékkal az indikátor kölcsönhatásba lép és megszínezi, az egyben utal is a vizsgált anyag tulajdonságaira. Ennek tanulmányozását egy kémcsősorral oldották meg, aminek hiányosságát több tanácstalan arc is mutatta, ugyanis a cseppentést imitáló nyomógombok bár működtek, semmilyen látványos eredmény nem volt tapasztalható a kémcsövekben.

A törvényszéki rovarászat a halál beállta időpontjának meghatározását segíti úgy, hogy a holttestben talált peték, lárvák, illetve a test közvetlen közelében észlelt rovarok mennyiségét és nagyságát elemzik. A talált bizonyítékot mikroszkópon keresztül lehet megnézni, ami kicsit nehézkes lehet, ha szemüveges az ember. A mikroszkóp mellett egy érintőképernyős eszköz segíti a nyomozást, ahol a rovar lárváját össze lehet hasonlítani a különböző stádiumú lárvákkal, ezáltal meghatározva a halál beálltát csaknem óra pontossággal. Minden egyes lárvaállapothoz tartozik egy időpont annak megfelelően, hogy hány óra telt el addig, amíg az adott nagyságúvá fejlődött a példány.

Forrás: CSI kiállítás

A DNS laborvizsgálat során - az ember egyedi azonosíthatóságát szolgáló - DNS-profilt határoznak meg, ami a nyomozást az áldozat azonosításában segíti. A lehetséges szülők és az áldozat DNS-térképét kell összehasonlítani egy műanyag sablon segítségével. A kapott eredmény meglepő, megváltoztatja a nyomozás addigi eredményeit. A DNS-elemzés bemutatását egy érdekes interaktív bemutató is kiegészíti, aminek segítségével megtudható, hogy lőfegyver, cigaretta, fogkefe, hajszál vagy éppen egy közönséges füldugó tartalmazhat-e azonosításra használható emberi DNS-t.

Forrás: CSI kiállítás

Az utolsó helyszín a patológia - kórbonctan -, ahol a boncolás eredményéről tájékoztat a képernyőn megjelenő orvosszakértő. A szemléltetést egy boncasztalon fekvő, életnagyságú bábúra vetített kép teszi igazán élethűvé. A szakvélemény szövegét és az orvos mozdulatait nyomon követi a bábura vetített kép is, így amikor a boncolás egyes folyamatait hallja a látogató, ez rögtön meg is jelenik ott. Szemtanúi lehetünk egy precízen kivitelezett - a sorozatból is ismert - Y vágásnak, amit a bőr széthajtása után a belső szervek feltárulása követ.

Forrás: CSI kiállítás

Már csak a jelentés leadása van hátra, amit egy érintőképernyős terminálon lehet megtenni. A Jelentés lapot hívhatjuk segítségül a feltett kérdések megválaszolásakor. A teszt végén az eredmény kiértékelődik, helytelen válasz esetén a helyes megoldás is megjelenítésre kerül. Oklevelet is kap a törvényszéki szakértő jelölt, amit a név és e-mail cím megadásával kezdeményezhet. Itt kevéssé felhasználóbarát módon a billentyűzeten nincs @ jel, csak a és lenyomására válik láthatóvá, ami nem mindenki számára egyértelmű megoldás.

Forrás: CSI kiállítás

Összességében elmondható, hogy bár logikai bukfencek és pontatlanságok tapasztalhatók a nyomozás során, a szervezők elérték céljukat. A kiállítás érdekes és interaktív, folyamatos aktivitásra és szemlélődésre készteti a látogatókat, az ismeretterjesztés nyilvánvaló szándékával. Ám ezen ismeretek birtokában senki ne próbálkozzon bűnügyet felderíteni.

Mandrik Edina

Az [origo] a kiállítás médiatámogatója.