Korábbi cikkünkben már beszámoltunk Szent Miklós legendájáról, most nézzük, hol is született és ajándékozott először a Mikulás.

Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Patara településén, gazdag család gyermekeként. A városban kitört járvány miatt elvesztette szüleit, így a helyi érsek mellé került Patara kolostorába. Már gyermekkorában is példás életet élt, emberszeretetének és segítőkészségének (és csodatételeinek) híre messze földre eljutott, már ekkor imába foglalták a nevét.

Egy Jeruzsálembe tartó zarándokút során hatalmas vihar tört ki, ami miatt több tengerész is a vízbe esett. Miklós gondolkodás nélkül utánuk vetette magát, majd miután kimentette őket, imádkozni kezdett. Erre a vihar elcsendesült, amit a tengerészek csodának tartottak. Emiatt az eset miatt lett később Szent Miklós a tengerészek védőszentje.

Forrás: ELTE

A műholdkép kiterjedése 310x250 km

Töltse le a felvételt nagyobb méretben, feliratok nélkül!

Erről az útról hazatérve betért városába imádkozni, ahol csodás körülmények között, egy látomás miatt püspökké választották. Püspöksége alatt vagyonával segítette az embereket, mint ahogy azt a legismertebb legendája is mutatja. A kolostor szomszédságában volt egy szegény ember és annak három eladó sorban lévő lánya. Annyira szegények voltak, hogy az egyik testvért rabszolgának kellett volna eladni, hogy a másiknak legyen hozománya. Az erről szóló családi beszélgetést Miklós püspök véletlenül meghallotta, majd egy keszkenőt megtöltött arannyal, amit bedobott a család ablakán. Azt hitték, csoda történt, s a "csoda" a következő két évben is megismétlődött. A harmadik alkalommal viszont Miklós véletlenül egy különleges aranyat is a többi közé tett, amit a városban felismertek, így rájöttek, hogy ő volt a "csodatevő".

Névnapja előestéjén, a hideg idő beköszöntével megajándékozta a gyerekeket, emiatt elnevezték "Noel Baba"-nak, vagyis Ajándékozó Apának. A legenda szerint lelkét 342. december 6-án angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy kristálytiszta forrás eredt. A püspök nyughelye és több más korabeli rom máig látogatható a törökországi városkában.

A műholdkép 2009. november 27-én készült a NASA MODIS Terra műszerével.

Kovács Gábor (ELTE)