Nemzetközi kommentár a H1N1-vakcinánkról

2010.01.06. 7:20

A Lancet című rangos brit orvostudományi folyóirat három olyan klinikai vizsgálat eredményeit ismerteti, amelyek egyhangúan alátámasztják H1N1 elleni vakcinák hatásosságát és biztonságosságát. A cikkben harmadikként - egy amerikai és egy kínai vizsgálat mellett - a magyar fejlesztésű védőoltás klinikai próbáinak eredményeit mutatják be. Az ÁNTSZ szakemberei továbbra is ajánlják az új influenza elleni védőoltást, mert a téli szabadságok végeztével január második-harmadik hetében ismét felerősödhet a járvány.

A klinikai próbák eredményei azért fontosak, mert rávilágítanak, hogy a már rendelkezésre álló oltások hogyan használhatóak a legjobban egy világjárvány idején. Az újinfluenza-világjárvány kitörése előtt erről még nem rendelkeztünk a megfelelő ismeretekkel, a tanulmányok azonban egyértelműen megerősítik azokat az előzetes teszteredményeket, amelyek alapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már nyáron és ősz elején is világszerte a lakosság minél nagyobb arányú oltását javasolta - írja a Lancet összefoglalója, amelyben a cikkek is szabadon hozzáférhetők.

A Lancet című rangos brit orvostudományi folyóirat egy amerikai, egy kínai és egy magyar klinikai vizsgálat eredményeit ismerteti, szakértői kommentárokkal. A klinikai próbák felépítése és a tesztelt védőoltások típusai mindhárom tanulmányban eltértek egymástól, de egyikben sem tapasztaltak sem halálesetet, sem a védőoltás miatt kialakuló súlyos mellékhatásokat. Az amerikai és a kínai vizsgálatban gyermekek is szerepeltek, ami a magyar vizsgálatból hiányzott. A hazai kutatás előnye viszont, hogy kitért a szezonális és a H1N1 elleni vakcina együtt történő alkalmazásának biztonságosságára is. (Azóta a vakcinát itthon már gyerekeken is tesztelték, és 1 éves kor fölött biztonságosnak nyilvánították.)

A szerzők végkövetkeztetése, hogy a magyar H1N1-vakcina alkalmazása az egészséges felnőtt és az idősebb népesség körében egyaránt biztonságos és képes a megfelelő mértékű immunválasz kiváltására. Más, külföldi vakcinákkal ellentétben ehhez egyetlen oltás is elegendő a fél milligrammos kiszerelésből. Semmilyen mellékhatás nem merült fel akkor sem, ha az oltást a szezonális influenzavakcinával együtt adták be. A Lancet-ben megjelent szakértői kommentárokban ugyanakkor a magyar vakcina esetében is javasolják a beoltottak utánkövetését.

Az ÁNTSZ 2009. december 31-ei hírlevelében olvasható információk szerint a H1N1-fertőzöttek száma december végén csökkent, a halálos áldozatok száma viszont nőtt. 2009 december 21. és 27. között Magyarországon 15 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (tehát szezonális vagy új influenzával, illetve más, az influenzához hasonló tüneteket okozó fertőzéssel). A H1N1 szempontjából továbbra is a 35 évnél fiatalabbak a leginkább érintettek, december végén a megbetegedettek 75%-a ebből a korosztályból került ki. Az új influenzával összefüggésbe hozható, laborvizsgálattal is megerősített halálesetek száma az influenza-figyelőszolgálat utolsó heti adatai szerint  52 volt, az MTI azóta három újabb halálesetről számolt be.

Tegnaptól negyven oltópont tart nyitva országszerte, ahol továbbra is kérhetőek az új influenza elleni oltások (ezek elérhetőségét térképes formában itt tekintheti meg). Az oltásért 3000 forintot kell fizetni, ami az oltóanyag árát és az oltás beadásának díját foglalja magában. Az oltópontokon az új influenza elleni védőoltás vény nélkül kapható meg. Az oltópontok mellett természetesen a háziorvosoknál is ugyanígy kérhető a vakcina. "Erre továbbra is szükség lehet, hiszen a téli szünet és szabadságolási időszak végeztével ismét erőre kaphat az új influenza. Bár az utóbbi hetekben csökkent a H1N1 által okozott megbetegedések száma, január második-harmadik hetére ismét felerősödhet a járvány: ha a következő napokban beoltatjuk magunkat, jó eséllyel elkerülhetjük a januári megbetegedést" - tájékoztatta az [origo]-t az ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya.

Korábbi cikkeinkben részletesen olvashat a kismamák védőoltásának fontosságáról, illetve a szakemberek megelőzéssel és védekezéssel kapcsolatos tanácsairól: Minden kismama oltását ajánlják, Kismamák, kisgyerekek oltása, A fiatalabbakat fenyegeti a H1N1.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK