Január 7-én négyszáz éve, hogy Galileo Galilei itáliai tudós saját készítésű távcsövével felfedezte a Jupiter négy nagy holdját. Ez volt az egyik első csapás a geocentrikus világképre, hiszen a holdak keringéséből azonnal nyilvánvalóvá vált: nem lehet a Föld minden mozgások középpontja. Azóta kiderült, hogy a négy apró fénypont mindegyike önálló, izgalmas világ, sőt az Europán élet is lehet. Az égitest vizsgálatára izgalmas tervek vannak, de nem állunk olyan jól, ahogy azt A. C. Clarke elképzelte a 2010. Második űrodisszeiában.

1610. január 7-én Galileo Galilei megtalálta a Jupiter négy nagy holdját. A távcsövében pislákoló apró pontok látszólag jelentéktelenek voltak, mégis megváltoztatták világképünket. Az itáliai tudós nyomán később Galilei-holdaknak elnevezett égitestek ugyanis egyértelműen a Jupiter körül keringtek, és látványosan bizonyították, hogy nem a Föld minden mozgások középpontja.

A négy Galieli-hold: az Io, az Europa, a Ganymedes és a Callisto még sokáig jellegtelen fénypontok maradtak a távcsövekben. Még a múlt század elején is csak néhány bizonytalan foltot láttak rajtuk az éles szemű megfigyelők. Aztán az űrszondás megfigyelésekkel nagyot fordult a világ: a Pioneer-űrszondák 1973-ban és 1974-ben, majd a Voyager-űrszondák 1979-ben részletesen tanulmányozták a négy égitestet. A fénypontokról kiderült, hogy egyenként is érdekes objektumok.

Részben e felfedezések hatására írta meg Arthur C. Clarke a sci-fi irodalom egyik legnagyobb művének tartott 2001. Űrodüsszeia folytatását, a 2010. Második űrodisszeiát. Az 1982-ben megjelent könyvből két év múlva film is készült, amelyben már visszaköszönnek a valódi űrszondák által rögzített felvételek. A történet végén egy Földön kívüli civilizáció csillaggá alakítja át a Jupitert, így felolvadhat az Europa hold (a legkisebb Galilei-hold) jégpáncélja, és felvirágozhat a korábban a jégpáncél alatt kialakult élet - természetesen a 2001-ből már ismert monolit felügyelete alatt.

A valóság nem kevésbé izgalmas: a Jupiter és holdjai részletes vizsgálatára indították a Galileo-űrszondát 1989-ben, amely évekig keringett az óriásbolygó körül, és minden korábbinál alaposabban térképezte fel ezeket a világokat. Mai ismereteink alapján valóban feltételezhetjük, hogy az Europán élet is lehet, és tervek is vannak a hold további vizsgálatára.

A holdak mai képe

A legbelső Galilei-hold az Io, amelynek felszínén folyamatosan vulkánok törnek ki. Az alkalmanként 300 kilométer magas robbanásos felhők anyagának egy része kirepül az űrbe. A vulkanizmus soha nem látott, egzotikus formában zajlik: bár a Földről ismert szilikátos vulkáni kőzetek is vannak a holdon, ezek többsége a földinél magasabb hőmérsékleten tör ki - az ezek mellett talált kénes vulkánok egyediek a Naprendszerben.

ForrA!s: NASA

A kénes lávafolyások révén színes felszínű Io (NASA)

Az Europa hold jégpáncélját a fotók először simának mutatták, majd a jobb felbontású képeken kiderült, hogy a földi befagyott tavakon megfigyelt rianásokhoz hasonló alakzatok szabdalják. A jégpáncél alatt ugyanis hatalmas vízóceán rejtőzik, amelyen az árapályhatástól elforduló jég folyamatosan törik, repedezik. Az óceán fenekéről az aktív vulkánok forró vizes áramlásokat indítanak felfelé, amelyek aztán néhol megolvasztják, és jégtáblákra törik a felszínt.

Az Europa óceánjában a folyékony víz mellett különböző molekulák vannak oldott állapotban, néhol pedig olyan energiaforrások lehetnek, amelyek segítenek ezek bonyolult, hosszabb lánsú molekulákba kombinálódásában. Elméletileg tehát nem lehetetlen, hogy az élet az Europán is megjelent.

ForrA!s: LPI, NASA

A jégpáncéllal borított Europa (LPI, NASA)

A Ganyemedesen kontinens méretű, ősi jégtáblák mutatkoztak. Ezek csak kezdetben mozdultak el, mára az égitest már inaktívvá vált - noha ennek belsejében itt is létezhet egy sokkal kisebb, vékonyabb felszín alatti vízóceán.

ForrA!s: NASA

A szétszakadt, sötét jégtáblákkal borított Ganymedes (NASA)

A Callistonak már alig jutott a Jupitertől távolodva gyengülő árapályhatásból. Ezért felszíne nem tört darabokra, csak kráterek tarkítják - noha külső hatásra alkalmanként kisebb csuszamlások történhetnek a felszínén ma is.

ForrA!s: [origo]

A kráterkkel szabdalt felszínű Callisto (NASA)

A Jupiter körül jelenleg 63 holdat ismernek, és a becslések alapján az apró, méteres objektumokkal együtt több ezer test keringhet körülötte. Ezek közül a négy Galilei-féle hold a legkisebb távcsövekkel is megpillantható, és naponta változó helyzetük,  alkalmanként a bolyó korongjára vetett árnyékuk látványos jelenségként követhető napjainkban is.

Elhalasztott tervek

Az Europa kutatásával kapcsolatos elképzelések közül a legizgalmasabb a Cryobot (jégrobot) nevű küldetés, illetve a hozzá hasonló tervek. Ezek keretében nemcsak a felszínre szállna le az űreszköz, de a jég alatti óceánba is bejutna. Központi eleme egy szivar alakú szonda, amely belső radioaktív energiaforrásával folyamatosan melegen tartja saját külső falát. Ennek segítségével lassan beolvasztja magát a jégkéregbe, amelyben fokozatosan süllyed lefelé, miközben a felszínen maradt részén keresztül kommunikál a Földdel vagy a keringőegységgel. A Cryobot számtalan megfigyelésre lenne képes a jégben és az alatta lévő óceánban. A vizet elérve egyes tervek alapján egy miniatűr tengeralattjárót is kibocsátana magából.

Ezt a tervet azonban egyelőre elhalasztotta a NASA, így 2010-ben is marad a 2010 sokadszori megtekintése és a fantáziálás.

Forrás: NASA

Fantáziarajz az Europa jégpáncélja alá jutott kriorobotról (a háttérben) és a belőle kiengedett tengeralattjáróról (NASA) 

 

 

Az animáció az Europa mellett 1997. február 20-án elhaladt Galileo-űrszonda felvételei alapján mutatja az égitest jeges felszínét. A felszín repedései és jégtáblákhoz hasonló alakzatai alapján a jég alatt mozgó közeg, valószínűleg folyékony víz van (NASA)