Kórházhajó és óriásgépek segítenek Haitinek

Vágólapra másolva!
A Haiti szigetét sújtó földrengés következtében megsemmisült a helyi infrastruktúra jelentős része, így jobbára csak a strapabíró katonai szállító- és repülőeszközök segítségével végezhető el a segélyek odaszállítása és elosztása. Az amerikai haditengerészet úszó kórházhajójától a légierő hatalmas C-17-es szállítógépeiig igen sokféle és változatos feladatkörű haditechnikai eszközt vonultattak fel a nemzetközi segélykoalíció erői. Képes összeállítás a legérdekesebb eszközökről.
Vágólapra másolva!

A haditechnikai eszközök jelentős része békeidőben is jól használható. Természeti és vagy humanitárius katasztrófák esetén (Haitin most mindkettő megtörtént) ugyanis az állandó készültségből adódóan gyorsan bevethetőek, szélsőséges viszonyok közepette is megbízhatóan működnek, a technikai eszközöket üzemeltető hivatásos állomány pedig mind fizikálisan, mind morálisan fel van készülve a váratlan és megterhelő helyzetekre. Ezért aztán ha valahol a világban bekövetkezik egy nagy pusztítást okozó szökőár, földrengés, vulkánkitörés, földcsuszamlás vagy egyéb katasztrófa és a nyomában kialakuló humanitárius krízishelyzet, akkor először a légierőt, a hadsereget és a haditengerészetet riadóztatják.

Forrás: US Navy
További képekért kattintson a fotóra!

Haiti esetében is ez történt: a szigeten komoly nemzetközi haderő jelent meg, hogy segítséget nyújtson a bajba került karibi szigetország lakosságának. A földrajzi helyzetből és lehetőségeiből fakadóan természetesen az amerikai fegyveres erők eszközei dominálnak a térségben, melyek közül a leginkább érdekeseket vettük sorra.

Forrás: US Navy
További képekért kattintson a fotóra!

Haiti partjainak közelében manőverezik az amerikai haditengerészet, a US Navy Tengeri Szállítási Parancsnokságának kötelékébe tartozó USNS Comfort (T-AH 20) kórházhajó. A hatalmas (69 000 tonna vízkiszorítású) úszó "egészségügyi szolgáltató egység" fedélzetén 1300 fős, képzett orvosi és ápoló személyzet biztosítja a sérültek ellátását.

Forrás: US Navy
További képekért kattintson a fotóra!

A nagyvárosi kórházak kapacitásával vetekedő hajón 12 műtő és közel 1000 kórházi ágy van. Helikopterek és motorcsónakok segítségével tudják még a sekély vizű kikötők közeléből is a hajóra szállítani a földrengés során megsérült embereket.

Forrás: HM
További képekért kattintson a fotóra!

Hazánkban, a pápai repülőtéren is állomásozik magyar felségjellel három, a fenti képen is látható C-17-es szállítógép. Egy ilyen gép akár 77 tonna humanitárius segélyt is el tud juttatni egy katasztrófa helyszínére, a visszaúton pedig személy- vagy sebesültszállításra átalakítva több száz embert is kimenekíthet a térségből. A C-17-esek rosszul előkészített, hiányos infrastruktúrájú repülőterekről is üzemelhetnek, így kiválóan alkalmazhatóak a természeti csapások által részben lerombolt olyan légikikötőkből is, ahonnan a polgári gépek már képtelenek lennének fel- és leszállni. A NATO közös nehéz szállítórepülő ezredének Pápán állomásozó gépei közül az első január 18-án szállított egészségügyi csomagokat Haitire.

Egy C-17-es szállítógép belsejében

Forrás: US NavyA partraszállítására szolgáló motoros hajó, az amerikai tengerészgyalogság által használt "bárka" Haitin is igen jó szolgálatot tesz, hiszen gyakorlatilag bárhol bevethető, nincs szüksége kikötőkre sem, így akár elzárt, partközeli helyekre is vihet segítséget (lásd a legfelső képet).

Haitin is nagy számban alkalmazzák a tengerészgyalogság, a haditengerészet, a parti őrség és a hadsereg különféle méretű és rendeltetésű helikoptereit.

A bal oldali képen egy MH-60S Sea Hawk haditengerészeti helikopter a törzse alá függesztve szállít segélycsomagot Haiti fővárosa, Port-au-Prince közelében. A forgószárnyasok talán a legsokoldalúbban használható eszközök a természeti katasztrófák idején, hiszen olyan helyekre is képesek eljutni, ahová a szárazföldi járművek nem, sőt függeszkedési képességüknél fogva anélkül is célba juttathatják szállítmányukat, hogy le kellene szállniuk.