Lemondott a NASA a veterán marsjáró kiszabadításáról

Vágólapra másolva!
A Spirit többé nem mozdul el jelenlegi helyzetéből - a homokdűnébe akadt marsjáró kiszabadítási próbálkozásait leállította a NASA. A közelgő tél komoly megpróbáltatás lesz a rovernek, és a szabadulás esélyei a következő nyáron sem javulnak.
Vágólapra másolva!

Úgy fest, hogy a Marson már hatodik éve működő Spirit sorsa megpecsételődött. Az űreszköz továbbra is üzemel, de már csak statikus állomásként, amely nem tud elmozdulni csapdájából. Mint arról korábban beszámoltunk, még tavaly egy olyan homokdűnébe hajtott, amelyben egyre mélyebbre süllyedtek a kerekei.

Számos módszerrel próbálkoztak a földi irányítók, hogy kiszabadítsák a marsjárót, de ezek nem jártak sikerrel. Végső megoldásként az is felmerült, hogy a tudományos vizsgálatokra készített robotkar segítségével mozdítják el a homok egy részét a kerekek elől - de a próbálkozásokat a közelgő tél miatt lefújták.

A szonda helyéről nézve az égen egyre alacsonyabban jár a Nap, így egyre kevesebb energiát termelnek a napelemek. A fő feladat már nem is a kijutás, hanem a lassan beköszöntő marsi tél átvészelése lenne.

Jelenleg a szonda tetején lévő napelemtáblák enyhén dél felé lejtenek, azonban a téli Nap északról süt. A becslések alapján még február közepéig termel annyi energiát a rendszer, hogy megpróbálhatnak változtatni a szonda dőlésszögén a kerekek forgatásával - így talán meg tudják dönteni a tetejét a Nap felé. Ha ez nem sikerül, valószínűleg a Földdel fenntartott rádiókapcsolatra is ritkán lesz elég energia.

ForrA!s: NASA, JPL

A homokba süllyedt kerekek (NASA)

Bár a Spirit feltehetőleg végleg beragadt a homokba, mint statikus mérőállomás sok érdekes vizsgálatot végezhet még. Vizsgálhatja a meteorológiai viszonyok változását, elemezheti a körülötte lévő marstalajt, rádiójelei segítségével pedig a bolygó forgását tanulmányozhatják. Utóbbi annak megállapításában segíthet, valóban folyékony halmazállapotú-e a Mars vasmagjának külső része.

A Spirit társa, a Mars másik oldalán működő Opportunity jó állapotban van, és közeledik a korábban vizsgáltaknál sokkal nagyobb, 22 kilométeres Endeavour-kráterhez.