Tövissel, fűszállal, bottal, kővel - eszközhasználó állatok

2010.02.06. 9:03

Az eszközhasználatot sokáig olyan tulajdonságnak tekintették a szakemberek, amely megkülönbözteti az embert az állatoktól. Az utóbbi évtizedekben azonban számos olyan esetet írtak le a kutatók, amikor az állatok eszközöket használnak. Nemrég fedezték föl, hogy még a "buta" gerinctelenek között is akad valódi eszközhasználó lény.

Az eszközhasználó állatokat azért nem könnyű felsorolni, mert a kutatók máig vitatkoznak, mit tekinthetünk az állatoknál eszköznek, illetve eszközhasználatnak. A továbbiakban mi a következő definíciót használjuk az állati eszközhasználatra: az állat testétől vagy testfüggelékeitől független tárgyak használata annak érdekében, hogy az állat kiterjessze a környezetre gyakorolt fizikai befolyását. Csak a szabad természetben is eszközöket használó állatokat vettük be (így kihagytuk például a kísérletben az ennivalót kődobálással elérő vetési varjút ).

Az állatok a leggyakrabban zsákmányszerzésre és védekezésre használnak eszközöket. A legkifinomultabb eszközhasználók természetesen a főemlősök, köztük is az emberszabású majmok. Az emberszabású majmok közül is kiemelkednek találékonyságukkal a csimpánzok (Pan troglodytes) és a törpe csimpánzok vagy bonobók (Pan paniscus). Az emlősök után következnek a madarak, amelyek közül kiemelkednek intelligenciájukkal a varjúfélék (Corvidae). A többi gerinces állat (halak, hüllők, kétéltűek) között nem fedeztek még föl igazi eszközhasználó fajokat, de a gerinctelenek között akad egy-kettő, amely megfelel a definíciónak.

A lenyűgöző főemlősök

A csimpánzok eszközhasználatát a szabad természetben elsőként a híres kutatónő Jane Goodall figyelte meg. A csimpánzok nem a legelőnyösebb oldalukat mutatták be: fából készült lándzsákkal vadásztak az apró éjjeli majmokra, a galágókra. Azóta kiderült, hogy a csimpánzok eszközhasználata rendkívül sokrétű.

Képesek bunkókkal és kövekkel elkergetni fő ellenségüket a leopárdot. Bottal ki tudják halászni a vízből az ott úszó terméseket. Kövekkel meg tudják törni a kemény csonthéjas magvakat. Fűszállal vagy vékony ágdarabbal képesek kiszedni a repedésekből a hangyákat, és a zsákmányt azután jóízűen leszopogatják a szálról. De ami talán a legelképesztőbb: növényekből készült "mosdókesztyűvel" le tudják csutakolni a társaikat. Ráadásul ezeket a viselkedésformákat tanulással képesek egymástól átvenni, így az egyszer megszerzett tudás továbbadódik a következő generációknak.

 

 

A csimpánzoknál valamivel kevésbé ügyes eszközhasználók a gorillák (Gorilla gorilla) és az orángutánok (Pongo pygmaeus és P. abelii). Bár a botokkal majdnem olyan ügyesen bánnak, mint a csimpánzok, de a kövekkel már nem olyan ügyesek. Egy gorillát lefilmeztek, amint sétabotnak használt egy faágat. Az állat egy patakon akart átkelni. Mielőtt a vízbe lépett volna, megragadott egy husángot, és a vízbe böködve vizsgálgatta annak mélységét. Mikor megállapította, hogy nem süllyed el, nekivágott az útnak, de a botot magánál tartotta, és arra támaszkodott, ha bizonytalan talajra lépett.

Találékony emlősök

Az eszközhasználó emlősök köre nem merül ki a főemlősökkel. Sok természetfilmben találkozhattunk az Észak-Amerika hínáros csendes-óceáni partvidékein honos, mulatságos tengeri vidrával (Enhydra lutris). Ez az állat főleg rákokkal, tengeri sünökkel és mészvázas puhatestűekkel táplálkozik. Evés közben hanyatt úszik a vízen, így mellső mancsával meg tudja ragadni ennivalóját. A rákok páncélja általában nem okoz gondot számára, a sünök, kagylók és csigák kemény héjának föltöréséhez azonban rendszerint eszközre van szüksége. A tenger fenekén keres egy ülőnek alkalmas, lapos követ, majd azt a hasára helyezve, ehhez csapkodja a zsákmányt, amíg össze nem törik a héja. A jól bevált követ nem dobja el használat után, hanem hátsó uszólábai közé szorítva zsákmányszerzés közben is magával hurcolja és többször fölhasználja.

Wikimedia Commons

Tengeri vidra (Enhydra lutris)

Afrikában él egy olyan emlős, amelyről ránézésre nem gondolnánk, hogy ügyes eszközhasználó. A mi földikutyánkhoz hasonló, szintén földalatti járatokban élő csupasz turkálónak (Heterocephalus glaber) szinte egész életét a járatok bővítése teszi ki. A szájából alul és fölül két hatalmas metszőfog lóg ki, ami miatt ásás közben nem mindig tudja tökéletesen bezárni a száját, így a por bejuthat a tüdejébe. Hogy ezt elkerülje, faforgácsokat illeszt a fogai mögé, de az ajkai elé így hoz létre egyfajta egyszerű, de nagyon hatékony porszűrő álarcot.

Csupasz turkáló (Heterocephalus glaber)

A cetekről mindenki tudja, hogy intelligens állatok, de eszközhasználatot csak a közelmúltban figyeltek meg náluk. Az ausztráliai Cápa-öbölben (Shark Bay) élő népes palackorrú delfincsalád (Tursiops truncatus) egyes tagja szivacsot húznak halászatkor az orrukra. Az állatok fölszántják a homokos tengeri aljzatot, hogy fölzavarják a zsákmányul szolgáló halakat, és a kutatók úgy gondolják, hogy a szivaccsal védik érzékeny orrukat.

Az elefántoknak (Elephas maximus) nem kell eszköz - gondolnánk -, hisz ott van univerzális szerszámként szolgáló ormányuk és agyaruk. A vizet azonban nem pótolhatja a leghasznosabb testrész sem. Néha, amikor az elefántok víznyerő gödröt ásnak maguknak, az állatok lehántják a közeli fák kérgét. A kérget jó alaposan gombóccá rágják, majd beledobják a víztárolóba. Ezt addig folytatják, míg föl nem töltik a "kutat". Végül az egészet befedik homokkal, amely kemény kérget képez az így kialakított "óriás kulacson". Így a víz jóval lassabban párolog, mint egyébként, és az elefántok sokáig olthatják szomjukat.

A madárvilág "feltalálói"

A madárvilág "főemlőseinek" intelligencia tekintetében a varjúféléket tekinthetjük. Az [origo] is többször beszámolt a varjak eszközhasználatát vizsgáló kísérletekről. Szabad természetben azonban csak az új-kaledón varjak (Corvus moneduloides) eszközhasználatát sikerült megfigyelni. Ez a fifikás madár képes úgy alakítani-hajlítgatni a vékony faágakat, hogy előbb-utóbb ki tudja halászni velük kedvenc táplálékát, a fák lyukaiban rejtőző lárvákat. A mellékelt videó ugyan laboratóriumi körülmények közt készült, de a varjak hasonló viselkedést mutatnak vadon is.

 

 

A lárvák eszközzel való kipiszkálására nemcsak a varjak képesek. Kevésbé kifinomult módon ugyan, de hasonlóan eredményesen ügyeskednek az evolúciós könyvekből ismert galápagosi vagy Darwin-pintyek (Geospiza fajok). Ők rendszerint kaktusztövist használnak "villaként".

A keselyűk nem tartoznak a legvonzóbb madarak közé, viszont ők is meglehetősen találékonyak. Közülük kerül ki az egyik legismertebb eszközhasználó madár, a dögkeselyű (Neophron percnopterus). A dögkeselyű kedvenc csemegéje a madártojás. A kisebb tojásokat gond nélkül föltöri erős csőrével, de a kemény héjú strucctojással nem boldogul a hagyományos módon. Rájött viszont, hogy ha megfelelő méretű kövekkel bombázza a tojást, akkor annak héja előbb utóbb megreped, és akkor már hozzá tud férni a tartalmához. Még a kövek méretét is gondosan mérlegeli. Mindig a lehető legnagyobbat választja, amit még föl tud emelni a csőrével.

 

 

Gerinctelen eszközhasználók

Pár hónapja az [origo] is beszámolt arról, hogy fölfedezték az első gerinctelen állatot, amely eszközt használ. A Csendes-óceán trópusi vizeiben, főként Indonézia környékén élő, közepes termetű erezett polip (Amphioctopus marginatus) különös viselkedését az ausztrál Victoria Múzeum munkatársai írták le. A körülbelül 8 centiméter méretű polip megmerevíti körülbelül 15 centiméter hosszú karjait, és így, "gólyalábakon" járva képes magával hurcolni egy fél kókuszdióhéjat az óceán fenekén. A polip kissé esetlen manőverezésének egyetlen haszna van: az arréb hurcolt kókuszhéjat később búvóhelyeként vagy álcaként használhatja a sivár tengerfenéken. Ez a viselkedés nem tévesztendő össze a remeterák viselkedésével. A remeterák ugyanis nem alkalomszerűen használja menedékként a csigaházát, hanem benne él, a polip viszont csak szükség esetére hurcolja magával alkalmi pajzsát.

Végül említést érdemel még egy pár centiméteres rák, az indopacifikus térségben élő bokszoló vagy pompon rák (Lybia tessellata) is. Ez a rák ugyan szó szerint nem eszközhasználó, mert nem tárgyat, hanem élőlényt - tengeri rózsát - visz magával mindenhova a két ollójában. A tengeri rózsákat azonban védekező eszközként használja a polipok és más rákok ellen. Ezt a rákot is az aktív viselkedés különbözteti meg a remeterákoktól. Ugyanis a remeterák is ültet tengeri rózsát a csigaházára, de nem használja aktív elrettentésre, mint a pompon rák.

Pompon rák (Lybia tessellata) ollói közt egy-egy tengeri rózsával

* * *

Rovatunk mostantól a Facebookon és a Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK