Szőrzetünk elvesztése mellett abban is egyedülállóak vagyunk a főemlősök között, hogy bőrünkben igen elterjedten fordulnak elő az izzadságmirigyek. A főemlősöknél - más állatfajokkal szemben - az izzadás a test hűtésének elsődleges eszköze: az izzadságmirigyek által termelt folyadék a bőrfelületre jutva elpárolog, ami hőenergiát von el a kültakaró felszínéről. A módszer igen hatékony, és nemcsak az agy, hanem a test egyéb részeinek túlzott felhevülését is megakadályozza.

Tudnunk kell azonban, hogy bár a test hűtésére a többi emlősfaj is használja az izzadást, ez nem ugyanúgy történik, mint nálunk. Az emlősök bőrében háromféle mirigy fordul elő, az ekkrin és apokrin verejtékmirigyek, valamint a faggyúmirigyek. Az izzadás szempontjából általában az utóbbi kettő jelenléte a meghatározó, így viszont csak korlátozott mennyiségű hő adható le. Ennek oka egyrészt az izzadtság eltérő típusa (inkább olajos, mint vizes), másrészt a párolgás nem a bőr, hanem a bunda felületén zajlik.

Forrás: AFP

Az embereknél már más a helyzet: nincs hosszú szőrzet, és az ekkrin típusú verejtékmirigyek is jóval nagyobb mennyiségben vannak jelen, mint a többi emlősfajnál. Ezek a mirigyek az irha alsó rétegében helyezkednek el, és szabadon nyílnak a bőr felszínén. Testünkön mintegy 2-5 millió található belőlük: az általuk termelt, 99%-ban vízből álló folyadékból nagy hőségben akár 12 liter is termelődhet egy nap (átlagos körülmények között naponta csak nagyjából fél liternyit izzadunk). Az izzadási mechanizmusok összehasonlításából látható, hogy a csupasz bőrfelület mellett ez is nagyban hozzájárult az emberi szervezet hűtéséhez. A folyamat fontosságát jól érzékelteti, hogy ha egy bundás állatnak a nappali hőségben is folyamatosan aktívnak kellene maradnia, hamar összeomlanának az életfolyamatai.

A szőrzet elvesztése más emlősfajoknál

A majdnem csupasz bőr kialakulása csak úgy érthető meg, ha tudjuk, mik a szőrzet fő funkciói a többi emlősfajnál. A szőrtakaró véd többek között az ultraibolya sugárzástól, a nedvességtől, a parazitáktól és a mikrobáktól, és néha arra is jó, hogy az állat hatékonyan álcázza magát. A bundának a társas jelek közvetítésében is fontos szerepe van: a felmeresztett szőrszálakkal egyértelműen kifejezhető például az agresszió.

Néhány emlősnél a fenti előnyök ellenére is előfordul, hogy ritkássá válik a szőrzet, így elveszti eredeti funkcióit. Ezt tapasztaljuk a föld alatt élő állatok egy részénél, például a sivatagi vakondpatkánynál. Az emberrel szemben itt egyértelmű a csupaszság előnye: a sötétben az állatok nem látják egymást, a bundának így a szociális életben sem lehet semmilyen szerepe. A szárazföldre soha ki nem lépő tengeri emlősök - például a bálnák vagy a delfinek - szintén elvesztették szőrtakarójukat: az előny náluk is egyértelmű, hiszen a csupasz bőrfelület növeli például az úszás sebességét.

A szőrzet elvesztése a már említett, harmadik okból is végbemehet: ez a túlmelegedés elleni védekezés. Néhány nagy testű szárazföldi vagy a szárazföldön sokat tartózkodó emlős egyértelműen emiatt vált csupasszá: ilyenek például az elefántok, a rinocéroszok és a vízilovak.



Alternatív magyarázatok a szőrzet elvesztésére

Szőrzetünk elvesztésének vélhetően nem csak a túlmelegedés elleni védekezés volt az egyetlen oka. Mark Pagel (Reading Egyetem) és Walter Bodmer (John Radcliffe Kórház, Oxford) a bundában élő paraziták elleni védekezésben is fontos szerepet tulajdonítanak ennek a folyamatnak. Pagel és Bodmer szerint csupaszságunkat mindenképp segített fenntartani az a tény, hogy a csupasz bőrfelületen kevésbé telepszenek meg az élősködők. Az egészséges bőr reklámként is szolgálhatott a párválasztás során, így sikeresebbek lettek azok az egyedek, amelyek egyre kevésbé voltak szőrösek.

Egy másik népszerű elképzelés a vízimajom-elmélet. A hipotézis egy angol zoológustól, Sir Alister Hardytól származik, aki 1960-ban publikálta elméletét. Az elképzelés jelenlegi formája szerint őseink csaknem egymillió évig félig vízi életmódot voltak kénytelenek folytatni. Ennek oka, hogy Kelet-Afrika egy része 5-7 millió évvel ezelőtt lesüllyedt a kéregmozgások következtében, és a területet részben elöntötte az óceán. Az elmélet hívei szerint szőrzetünk elvesztése - sok más tulajdonságunkkal együtt - a félig vízi életmódhoz történő alkalmazkodás következménye (bővebben lásd például a New Scientist cikkét). 

Nina G. Jablonski három fő ok miatt tartja hibásnak a vízimajom-elméletet. A kutatónő szerint a vízi emlősök jelentősen eltérnek egymástól abban, hogy mennyire fejeződnek ki náluk a vízi életmóddal összefüggő tulajdonságok. A szőrzet mennyisége emiatt nem hozható közvetlen kapcsolatba azzal, hogy egy állat milyen környezetben él. Másodszor: fosszilis bizonyítékok utalnak arra, hogy a kelet-afrikai vizekben az említett időszakban agresszív ragadozók (például krokodilok és vízilófélék) éltek, így őseink emiatt sem élhettek volna túl ebben a környezetben. Harmadszor, a vízimajom-elmélet túlságosan összetett. A fosszilis maradványok könnyebben értelmezhetők úgy, ha az éghajlatváltozást tekintjük a szőrzetvesztés kiváltó okának, és általában az egyszerűbb elméletek szoktak igaznak bizonyulni - írja a Scientific American.