Ha bolygógyárban készült volna, luxusmodellnek számítana a Föld

2010.03.03. 11:29

Formakincs

A szilárd felszínű bolygótestek is nyújtanak ellenőrzési lehetőséget a Földön megfigyelt jelenségeket magyarázó elméleteinkre. Például az, hogy egy hegység milyen magasra emelkedhet egy égitesten, függ az égitest tömegétől. Nagyobb tömegű bolygón ugyanis nagyobb lesz a hegy súlya, s azt a kéreg esetleg már nem tudja megtartani, így gyökere mélyebbre süllyed bele a kéregbe.

Egy másik példa, hogy a földcsuszamlások vagy lavinák eltérő távolságra vihetik el a lezúduló tömeget attól függően, hogy milyen az anyag állaga és mekkora az égitest felszíni gravitációja. De az is vizsgálható, hogy a lejtőn lefelé mozgó folyadék (a Földön és az ősi Marson a víz, a Titánon a metán) hogyan alakít ki völgyeket és hogyan koptatja a szállított kőzetdarabokat. Az ilyen "kavicsok" anyaga a Földön és a Marson szilikát, a Titánon pedig sziklakeménységű vízjég.

Azt is érdekes tanulmányozni, hogy a különböző sűrűségű légkörök szelei hogyan hoznak létre dűnéket a törmelékszemcséket - a Titánon például a sötét szénhidrogén-homokot - görgetve, vagy hogy a finom port felkapva hogyan gerjesztenek porviharokat.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

Porvihar a Mars északi poláris térségében és hasonló jelenség a Földön, Afrika északnyugati partvidéke felett

A Marson azt is ragyogóan lehet tanulmányozni, hogy a porviharok során légkörbe emelt por hogyan csökkenti a felszínre jutó napsugárzás mennyiségét s hogy csapadék hiányában mennyi idő alatt ülepszik ki az atmoszférából.

Ami a szilárd test geofizikai folyamait illeti, forrópont vulkanizmust tanulmányozhatunk a Marson, ahol régen óriási vulkáni hegyek épültek fel; a Vénuszon, ahol talán most is vannak aktív régiók, valamint a Jupiter Io nevű holdján, ahol a tűzhányók jelenleg is működnek.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

A Naprendszer legnagyobb ismert tűzhányója a környezetéből 27 kilométeres magasságba emelkedő Olympus-hegy bazaltos pajzsvulkánja

Emellett az Io felszínén repedés menti vulkanizmust is talált a Galileo-űrszonda. Sőt, folyadékkal/jéggel kölcsönható vulkanizmusra a Földön kívül szintén az Io tud példával szolgálni, ám ott a vízjég helyett kén játssza a lávával kölcsönhatásba lépő "illóanyag" szerepét.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

Egy 60 kilométer hosszúságú repedésből kiáramló láva a Naprendszer vulkánilag legaktívabb holdja, az Io felszínén

Gejzírműködést pedig több helyen is találtunk: kénes anyagút az Io felszínén, nitrogén-gejzíreket a Neptunusz körül keringő Triton holdon és legújabban H2O-gejzíreket a Szaturnusz rendkívül különleges látványt nyújtó, Enceladus nevű holdján.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

H2O-gejzír a Szaturnusz 500 kilométer átmérőjű Enceladus holdján

Az óceánközépi hátságoknál zajló kéreg-keletkezés a Földön kívül a Jupiter Europa illetve Ganymedes holdjain, az Enceladuson, a Tritonon, valamint az Uránusz Ariel nevű holdján tanulmányozható. Ezeken az égitesteken azonban nem a földihez hasonló lemeztektonika, hanem az árapály-feszültségek idézik elő a kéregdarabok távolodását és a repedések kialakulását.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

Árapály-feszültség által megrepesztett jégkéreg az Uránusz körül keringő Ariel hold felszínén

Földünk egyedülálló vonásai

A kőzetlemezek mozgásának nyomait eddig a Földön kívül egyetlen másik bolygótesten sem sikerült megtalálni. Érdekes lenne kideríteni, hogy miért csak a mi bolygónkra jellemző ez a különleges folyamatrendszer, mert ennek ismeretében biztosabban el tudnánk dönteni, hogy a bolygótestek hőfejlődésének mennyire törvényszerű következménye a két eltérő kéregtípus kialakulása. Elképzelhető, hogy a többi bolygótest túl gyorsan haladt át a hűlésnek ezen a szakaszán, vagy egyszerűen csak nem érték még el ezt az állapotot? Esetleg valamilyen különleges esemény hozta létre a kétféle kérget saját bolygónkon, s egyetlen más bolygótesttel sem történt hasonló folyamat?

Egy másik különlegesség, hogy bolygójához viszonyítva a Földnek van a legnagyobb tömegű kísérője. Ez pedig arra utal, hogy a múltban valami olyan dolog történt otthonunkkal, ami a többi bolygóval nem, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a Földdel. Jelenlegi tudásunk szerint ugyanis a Hold nem a Földdel együtt keletkezett és nem is gravitációsan befogott hold, hanem feltehetőleg az ősi Föld és egy kb. Mars-méretű test óriási ütközésének eredményeként jött létre. Ez pedig alapvető kérdéseket vet fel például azzal kapcsolatban, hogy az ütközés során bolygónknak átadott energia milyen mértékben és mélységben befolyásolta a Föld későbbi geofizikai folyamatait.

Forrás: Dr. Illés Erzsébet

A Holdat létrehozó hatalmas bolygóközi ütközés elképzelt látványa

Ám ha minden kérdésre választ tudnánk adni napjainkban, akkor mi ösztönözné további kutatásra a következő évtizedek planetológusait...?

Dr. Illés Erzsébet, tudományos főmunkatárs, MTA Csillagászati Kutatóintézet

* * *

Dr. Illés Erzsébet(1936): a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Tagja volt annak a néhány főből álló csillagászcsoportnak, amelynek tevékenységével 1958-ban megkezdődött Magyarországon az űrkutatás. Jelenleg a Nap-Föld fizikai kapcsolatok kutatásával és a Naprendszer égitestjeinek összehasonlító planetológiai vizsgálatával foglalkozik. Száznál több tudományos publikáció szerzője, s egy évtizede tart bolygótudományi kurzusokat az ELTE hallgatói számára, amelyek során az égitest-felszíni jelenségek magyarázatára és az összefüggésekre helyezi a fő hangsúlyt. Mindezek mellett lelkes ismeretterjesztő, rendszeresen ír népszerűsítő cikkeket és tart előadásokat országszerte.



Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK