Gyorsulhatott a Föld forgása a chilei földrengéstől

Vágólapra másolva!
Nyolc centiméterrel mozdulhatott ki a Föld forgástengelye, és valamivel gyorsulhatott bolygónk forgása a chilei földrengés miatt. A különbség számokban kimutatva szerény: 1,26 mikromásodperccel rövidülhetett meg egy nap hossza.
Vágólapra másolva!

A február 27-i chilei földrengés bolygónk tengelyforgásának jellemzőire is hatással lehetett. A NASA szakemberei szerint a rengés következtében a Föld tengelyforgása igen szerény mértékben gyorsulhatott.

A kőzetlemezek elmozdulásával járó tömegáthelyeződés eredményeként egy nap hossza mintegy 1,26 mikromásodperccel, azaz 0,00000126 másodperccel csökkenhetett. Enyhén módosulhatott a forgástengely térbeli helyzete is, méghozzá 2,7 ezred ívmásodperccel. Ez a Föld felszínén állva 8 centiméteres eltolódásnak felelne meg.

A fenti értékekre egyelőre a számítógpes modellek utalnak, bizonyításuk pontos méréseket igényel.

* * *

Rovatunk mostantól a Facebookon és a Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.