Vágólapra másolva!
2010. március 27-én este fél 9-kor 125 országban kapcsolták le a világítást a Föld Órája alkalmából. A WWF természetvédelmi szervezet ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy apró cselekedettel és összefogással tehetünk a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért.
Vágólapra másolva!

Olyan neves látványosságok borultak sötétbe, mint a római Trevi kút, a pekingi Tiltott Város, az Empire State Building New Yorkban, vagy a világ legnagyobb épülete, a dubai Burdzs Kalifa. A világ legjelentősebb gazdaságait és a legnagyobb fejlődő országait tömörítő G20 közül idén mindegyik ország a klímaakció mellé állt. Dél Afrikában pedig, ahol a FIFA Világbajnokságot is tartják, világító focimeccsel ünnepelték a Föld Óráját.

"Magyarországon 141 település csatlakozott az akcióhoz, ami nagyon nagy szám, tekintve, hogy tavaly 67 regisztrált településünk volt. Majdnem 500 intézmény, vállalat, cég, alapítvány regisztrált. A Budai Várban a WWF Magyarország első Föld Órája rendezvényén körülbelül 1000 ember volt. A fények elsötétülése után dobolás és tűzzsonglőr-bemutató következett, és annyira nyitott volt a közönség, hogy még táncoltak is. Igazi jó hangulatban tölthettük el ezt az egy órát" - mondta Balogh Alexandra, a WWF Magyarország sajtószóvivője.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Villanyoltás Kínában. Nézzen képeket a Föld Órájáról!

A www.foldoraja.hu holnapon kiküldött több tízezer elektronikus képeslap is azt mutatja, hogy egyre többen figyelnek fel az akcióra. Az [origo] is csatlakozott az akcióhoz, amely alatt sötétbe borult a portál.

"Ebben az évben is megmutattuk, hogy egyre több ember vállalja, hogy ha apró, jelképes cselekedettel is, de tesz a bolygóért" - monda Dakó Andrea, a WWF kommunikációs igazgatója. "Reméljük, hogy a több száz millió ember és a több száz ország példát mutat, és így mindenki látja, a magunk módján, a saját lehetőségeink között igenis van rá mód, hogy a hétköznapokban is felelősen viselkedjük, takarékosan bánjunk az energiával, és megvédjük a Földet."

Forrás: WWF
Forrás: WWF

Jó hangulat volt a Várban