Obama csütörtökön jelenti be, hogy mégis lesz Orion-űrhajó

Vágólapra másolva!
A Space.com űrportál információja szerint Barack Obama amerikai elnök csütörtökön jelenti be, hogy az USA mégis megépíti új személyszállító űrhajóját, az Oriont.
Vágólapra másolva!

A Space.com egy vezető NASA tisztségviselő keddi nyilatkozatára hivatkozik. Lori Garver, az űrkutatási hivatal egyik igazgatóhelyettese április 13-án, a 26. nemzeti űrszimpóziumon arról beszélt a sajtó képviselőinek, hogy Obama a holdutazást célzó Constellation Program befagyasztása ellenére támogatja az Orion űrhajó egy "lebutított" verziójának fejlesztését.

Az Orion eredetileg a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) és a Holdra szállította volna az asztronautákat. Az új változatot csak mentőcsónakként használják az majd az ISS-nél. A jelenleg használt orosz Szojuzokban csak 3 fő fér, tehát nem tudna vészhelyzetben egy nagy legénységet kimenteni.

Az elnök árpilis 15-én fogja új döntését bejelenteni a floridai Kennedy Űrközpontban. Elképzelhető, hogy emellett egy nagy teljesítményű hordozórakéta készítésére irányuló felhívást is közöl, amelyet 2015-ig kellene kifejleszteni.