Újraindul a Mindentudás Egyeteme

2010.04.15. 16:00

Szeptembertől új formában jelentkezik a Mindentudás Egyeteme. A folytatást a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom által létrehozott Mindentudás Egyeteme Nonprofit Kft. és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség között aláírt megállapodás teszi lehetővé a Norvég Alapból elnyert mintegy 800 millió forintos pályázati forrás felhasználásával.

A tervek szerint 48 adásból álló műsorsorozat, a Mindentudás Egyeteme 2.0 tizenhat tudományterületet mutat be. A témák szorosan kapcsolódnak világszínvonalú kutatási és technológiai-fejlesztési eredményekhez, amelyek hatással vannak az emberek mindennapi életére is.

Egy-egy témáról három részből álló televíziós adás készül. A előadást követően egy-egy téma felkért szakértői kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg az előadásokban felvetett szakmai kérdéseket és azok társadalmi vonatkozásait. A kutatási eredmények gyakorlati hasznosításáról a harmadik adásban tájékozódhat a nagyközönség.

A hét hónapon át tartó műsorfolyamot kéthetes sugárzási ciklusokban követhetik a nézők a Duna Televízión. Az adások időpontjáról plakátokról, tájékoztató kiadványokból, televíziós előzetesekből és a program honlapjáról (mindentudas.hu) értesülhetnek az érdeklődők. A programok egy részét vidéki egyetemi városokban rögzítik, így több nemzetközi hírnevet szerzett tudományos műhely is bemutatkozik a Mindentudás Egyeteme új sorozatában.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a program újraindítása alkalmából elmondta: "A tudomány ma sokkal nagyobb mértékben járul hozzá mindennapi életünk jobbá tételéhez, termékek és szolgáltatások előállításához, mint bármikor a történelem folyamán. Ezért kiemelkedő a jelentősége annak, hogy a tudomány eredményeit közérthető formában tegyük elérhetővé a közvélemény számára. Megkeressük azokat a kutatókat, akik hajlandók kilépni a laboratóriumi világból, mert szükség van a nyilvánosságra és publicitásra, ahol bemutathatjuk, hogy azokat az embereket, akik a tudományban jelentős eredményt érnek el, megbecsülik, elismerik. Magyarországon a középiskolai természettudományos oktatás színvonalának emelése a legfontosabb feladatok egyike, amelyet a közösségnek együttes erőfeszítéssel kell megoldania. Az MTA közfeladatából adódóan is hozzájárul ahhoz, hogy minél több magyar érettségiző rendelkezzen alapvető természettudományos ismeretekkel, és ebben segítsük a tanáraikat is."

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta: "A Mindentudás Egyeteme  jól illeszkedik a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalási stratégiájába. A társadalmi szerepvállalásban is élenjáró és példamutató vállalatként feladatunknak tekintjük a társadalom általános szemléletformálását is, egyebek mellett az oktatás és a tudományos ismeretterjesztés támogatásával. A digitális szakadék felszámolásában tett erőfeszítéseinkkel az ország versenyképességének fokozását is elősegítjük."

Forrás: MTI

A sorozathoz kapcsolódóan megújul a Mindentudás Egyeteme honlapja is. Nemcsak az előadások és az azokat kiegészítő háttér-információk jelennek meg és tölthetők le szeptembertől, de az új portál nagyobb mértékű interaktivitást tesz majd lehetővé - hozzájárulva a legkiválóbb kutatók, tanárok és a nagyközönség közötti párbeszédhez. A Mindentudás Egyeteme 2.0 adásait interneten hozzáférhető elektronikus tananyag egészíti ki, amely nélkülözhetetlen segítség lehet középiskolai tanárok, diákok, felvételizők számára.

Az előadásokat az érdeklődők továbbra is ingyen látogathatják, amennyiben a http://www.mindentudas.hu  internetes oldalon előzetesen jelentkeznek.

Az [origo] hírportált kiadó Origo Zrt. 100%-os tulajdonosa a Magyar Telekom.

KAPCSOLÓDÓ CIKK