Komfortos bunkereket kínál egy amerikai cég apokalipszis esetére

2010.04.21. 12:30

Szinte minden hónapban bemutatnak a mozik valamilyen globális katasztrófáról szóló filmet. Az előrelátó embereknek azonban ezektől sem kell tartaniuk - legalábbis az Egyesült Államokban. Egy cég komfortos bunkereket kínál a túléléshez.

A Vivos cég 20 atombiztos óvóhelyet kíván létesíteni szerte az USA-ban. A cég honlapja szerint egy-egy óvóhelyen maximum 200 ember lelhet menedéket a napkitöréstől és az üstökösbecsapódástól kezdve a földrengésig és szökőárig, mindenféle természeti katasztrófa elől. A lakók biztonságban lennének a vegyi, a biológiai és az atomtámadások ellen is.

Az öt emelet mélyen lévő bunkerek állítólag kibírják majd a 700 Celsius-fokos felszíni hőmérsékletet, az óránkénti 700 kilométeres léglökéseket, az 500 órán át tartó elárasztást és a Richter-skálán 10-es erősséget meghaladó földrengéseket is. A bunkerek egy részét a hidegháború idején épített atombunkerek alkotják, amelyeket teljesen felújítanak. Ezekben egy évig lehet életben maradni a külvilágtól teljesen elszigetelve. Az első bunkert szeptemberben kívánják átadni "valahol a Kaliforniai-sivatagban", Bristow közelében. A bunkerek pontos helyét csak a jövendő tulajdonosok ismerhetik meg.

Forrás: AFP

A bunkerközösségbe való felvételi díj felnőtteknek 50 000 dollár, gyerekeknek ennek a fele. Házi kedvenceket ingyen hozhat magával a tulajdonos. Nem elég azonban, hogy ha valaki rászánja ezt az összeget a biztonságára, a tagságot ugyanis alaposan megválogatják. Olyan közösségeket akarnak kialakítani, ahol mindenféle hasznos foglalkozás (például orvos, mérnök, rendfenntartó) és egyéb szempontból értékes ember képviselve van.

 

 

A Kaliforniai-sivatagban felújított atombunker

Robert Vicino, a cég tulajdonosa elmondta, hogy a bunkerekkel egyfajta Noé bárkákat kívánnak létrehozni, amelyek közössége képes önállóan boldogulni, és a katasztrófa után új életet kezdeni. A Vivos óvóhelyek társtulajdonosainak csak el kell jutniuk a megfelelő bunkerbe. Utána már minden készen várja őket az ennivalótól és víztől kezdve az üzemanyagig, az orvosi ellátásig és a rendkívül komfortos lakhelyekig.

Forrás: AFP

Annak ellenére, hogy Vicino rendkívül lelkesen győzköd mindenkit, készüljön fel a legrosszabbra, saját magának még nem foglalt helyet. "Nem tudom, megérdemlem-e" - mondja szerényen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK