Sikeresen elindult a jövő űrhajójának hordozórakétája - video

Vágólapra másolva!
Sikeresen startolt a Falcon-9 rakéta, amely később a Dragon űrhajót indíthatja. A jövőben a Dragon szállíthat asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra. A magánszektor egyre komolyabb szerepet játszhat az emberes űrrepülésben.
Vágólapra másolva!

Pénteken sikeresen elindult a Space-X nevű amerikai cég Falcon-9 jelű hordozórakétája. A rakéta készítésére a cég a NASA-val kötött szerződést, amely része a Barack Obama által támogatott irányváltásnak. Ennek keretében a Holdra történő visszatérést elhalasztották, ugyanakkor egyre több magáncéget kívánnak bevonni az űrrepülésbe, idővel a Nemzetközi Űrállomásra való utakat is ezek biztosíthatják.

A Falcon-9 a szintén a magánszektorban készülő Dragon űrhajót szállítaná fel, amely 2013-tól legénységet vinne a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A 6 tonna össztömegű Dragon egy hengeres, napelemes műszaki egységből és egy űrkabinból áll, amely egy ISS-dokkolóval szerelnek fel. Visszatéréskor az űreszköz 3 tonnás űrkabinja három hatalmas ejtőernyővel fékezve képes leszállni az óceánra. Mindez fontos lenne a NASA számára, mivel az űrrepülőgépek nyugdíjazása után csak az orosz Szojuz-űrhajókkal lehet majd asztronautákat felszállítani, és ez személyenként 50 millió dollárba kerül.

Forrás: Karl Tate, SPACE.com

A Dragon űrhajó szerkezete (Karl Tate, SPACE.com )

A Falcon-9 pénteki startja a terveknek megfelelően zajlott, ám történt néhány váratlan esemény is. Az indulást egy átmeneti hiba miatt 75 perccel későbbre halasztották, a második fokozat pedig kissé "bukdácsolva", nem elég stabilan emelkedett. Mindennek ellenére a tervezett, közel 300 kilométer magas pályára állt a hasznos teher - a későbbiekben ez lesz majd a Dragon űrhajó. A Falcon-9 a tervek alapján még két tesztrepülést végez a közeljövőben, ezek során a Dragon ember nélküli változatának visszatérését is ki akarják próbálni.

Forrás: Karl Tate, SPACE.com

A Falcon-9 és a Szojuz-Fregat-hordozórakéta, valamint az űrrepülőgép-rendszer méretének összehasonlítása. A piros szín a Föld körüli pályára állított hasznos teher nagyságát jelöli (Karl Tate, SPACE.com)

A sikeres start egyelőre igazolni látszik az Obama elnök által javasolt irányvonalat, a magánszektor bevonását az emberes űrrepülésbe. Mint az a fenti összehasonlító ábra és az alábbi táblázat alapján látható, a Falcon-9 nem marad el jelentősen napjaink emberes űrrepülésre használt egyéb rendszereitől - tehát a Space-X cég egy működőképes, nagy rakétát alkotott.

A piaci versenynek az űrrepülésben történő megjelenését mutatja, hogy a NASA-nak a Space-X egyik fő konkurensével, az Orbital Sciences céggel is hasonló szerződése van. Ezzel a vállalattal a Space-X 1,6 milliárd dolláros szerződésénél valamivel nagyobb, 1,9 milliárd dolláros megállapodást kötöttek. Az Orbital Sciences szintén a Nemzetközi Űrállomás ellátását biztosító űreszközt fejleszt.

Összehasonlító táblázat napjaink három nagy teherhordozó űreszközéről

teherhordó űreszközök tulajdonságai

Falcon-9

Szojuz-Fregat

űrrepülőgép
rendszer

teljes magasság (m)

54

49,5

56,1

starttömeg (tonna)

333,4

305

2027,6

Föld körüli pályára juttatott
hasznos teher (tonna)

10,4

7,1

24,4



http://www.youtube.com/v/mhoX5XcqnfA&hl=hu_HU&fs=1&

A Falcon-9 startja 2010. június 4-én