Nincs idő szexre az űrben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Nincs idő szexre az űrben!" - mondta Alan Poindexter, a NASA veterán űrhajósa egy tokiói sajtótájékoztatón. Az asztronauta az űrrepülőgép áprilisi küldetésének volt a parancsnoka. Egyébként éppen ekkor tartózkodott az ISS fedélzetén eddig a legtöbb hölgy, összesen négy űrhajósnő, közöttük a japán Naoko Yamazaki.

Pointdexter szerint az asztronauták annyira elfoglaltak a világűrben, a feladatok pontos végrehajtása olyan szintű figyelmet és koncentrációt igényel, hogy nem sok idő jut egyéb elfoglaltságra - még gondolatban sem. Egy-egy küldetés tagjai szoros munkakapcsolatban állnak egymással, de emellett nem igazán van lehetőség bármilyen egyéb kapcsolatra. Pointdexter szerint a sok feladat között az igény sem merül fel az űrhajósokban.

Noha Pointdexter szerint az űrben nem létesülnek ilyen intim kapcsolatok, a Földre visszatért űrhajósok között természetesen sok példa volt már rá, amelyek több házassághoz vezettek. Emellett szerelmi háromszög is előfordult már asztronauták között, mint arról Lisa Nowak esetében beszámoltunk. A világűrben létesült intim együttléteknek lehet, hogy csak a távoli jövőben, a csillagközi utazásokon lesz szerepe - bár egy hosszabb Mars-expedíción is érdemes számolni vele.

Forrás: NASA

Négy űrhajóshölgy, akik egyszerre tartózkodtak az űrállomáson. Balról jobbra, fentről lefelé: Tracey E Caldwell Dyson, Stephanie Wilson, Naoko Yamazaki és Dorothy Metcalf-Lindenburger (NASA)