Közel 600 millió forintos beruházással folytatódott az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fejlesztése. Az új létesítményeket, köztük a 20 millió évvel ezelőtti flórát megelevenítő miocén erdőt és a nyolc-tíz méter magasságban vezető lombsétányt csütörtökön adták át.

A miocén erdő 2,5 hektáros területére a korabeli flórát megjelenítő növényeket telepítettek, köztük olyan 4-5 méteres fákat, amelyek 100-150 év múlva elérik a 40-50 vagy akár 100 méteres magasságot is. A fák között olyan ősállatok reprodukcióit helyezték el, amelyeknek a területen megtalálták a lábnyomait vagy fogait. A harmadidőszakban élt, de a téli hideget nem tűrő növényeknek pedig egy üvegházat építettek.

Duska József, az ipolytarnóci területet működtető Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta: az Ipolytarnóci Ősvilági Pompeji turisztikai fejlesztésének második üteme 571 millió forintból valósult meg, ehhez 492 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek az Észak-Magyarországi Operatív Program pályázatán.

Az eddigi tanösvényhálózatot a fák lombjai között 8-10 méter magasan vezető lombsétány egészíti ki, két végén egy-egy 15 méter magas, kilátóként szolgáló toronnyal. A sétány alsóbb részén a gyerekek heveder nélkül közlekedhetnek. Ipolytarnócon továbbá új állandó kiállítást is láthatnak a látogatók, amelynek témája a Kárpát-medence születése.

Duska József elmondta: Ipolytarnócot egymásra épülő pályázatok sorával fejlesztik, a további pályázati elképzelések között szállásbővítésben, a négydimenzációs moziban vetített filmkínálat bővítésében, illetve újabb felszíni feltárásokban gondolkodnak. A nógrádi természetvédelmi területen 1836-ban zajlott le az első dokumentált kutatás. Ipolytarnócon találták meg a világ legnagyobb ismert fenyőféléjét, a település nevét a közel 100 méter hosszú, nyolc méter kerületű megkövült fa tette ismertté. Az ősmaradványok területén 11 gerinces állatfaj több mint háromezer lábnyomát azonosították már.