Vágólapra másolva!
Jobban vonzódnak a nők a vörös ruhás férfiakhoz, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A jelek szerint a vörös szín nemcsak a nőket teszi kívánatosabbá, de a férfiakat is.
Vágólapra másolva!

A vörös szín közismerten a szexualitás, az erő és a szenvedély színe, a csábítani kívánó nők gyakran vesznek fel vörös ruhát. Amerikai, német, brit és kínai pszichológusok most azt is kimutatták, hogy ez fordítva is működik, a nők ugyanis már akkor vonzóbbnak találtak egy férfit, ha annak képét vörös szegéllyel mutatták.

A vizsgálat első részében a résztvevő férfiak és nők egy csoportjának fehér, a másik felének pedig vörös háttérrel mutattak egy pólót viselő férfiról készült fekete-fehér képet. A fotót három szempontból, egy kilencfokú skálán kellett értékelni: mennyire tartják vonzónak; mennyire kellemes a megjelenése; és ha személyesen találkoznának vele, akkor mennyire vonzódnának hozzá. A válaszadó férfiak esetében nem mutatkozott különbség a fehér, illetve a vörös hátterű kép között, ám azok a nők, akiknek vörös szegéllyel mutatták a fényképet, átlagosan 1 ponttal vonzóbbnak ítélték a rajta szereplő férfit.

Másodszorra már csak nőknek mutattak színes fényképeket egy olyan férfiról, akin az egyik esetben zöld, a másik esetben vörös színű póló volt. A piros pólós képet itt közel 1 ponttal vonzóbbnak és ellenállhatatlanabbnak is tartották, amikor ismételten 5 másodpercre megmutatták nekik a képet, és megkérdezték tőlük, mennyire szeretnének szeretkezni a férfival.

Egy másik, hasonló vizsgálatban a nőknek piros és kék pólót viselő férfiak státuszát kellett megítélniük, és a vörös szín itt is hatásosabbnak bizonyult. A szerzők szerint a vörös szín előnyös lehet a hódítani készülő férfiak számára, mert dominánsnak érezhetik magukat, ami hatással van az önbizalmukra, és így könnyebben lenyűgözhetik a nőket.