"Az Erő legyen veletek!"

Vágólapra másolva!
A NASA twitteres sajtótájékoztatóján mi is feltettük kérdéseinket R2-nak, a Nemzetközi Űrállomásra készülő robotnak. A Robonaut-2 jelű droid novemberben, a Discovery küldetése keretében jut fel a világűrbe, és onnan is twitterezik majd.
Vágólapra másolva!

Szerda, közép-európai idő szerint 18:00

"Az Erő legyen veletek!" - üzente R2 a ma délután tartott twitteres kérdezz-feleleken, ahol a neve miatt természetesen megkérdeztük, mit üzen a Star Wars rajongóknak, illetve olvasóinknak. A robot - mérnökei segítségével - egy órán át válaszolt a feltett kérdésekre, s mi is választ kaptunk néhányra. Az [origo]-nak R2 azt mondta, a legnagyobb kihívás számára az, hogy miként birkózik majd meg a súlytalanság állapotával. Megtudtuk azt is, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) való érkezését követően még egy ideig dobozban marad, és majd csak később fogják beüzemelni. Kérdésünkre, hogy mit tenne egy az ISS-en bekövetkező valódi vészhelyzet esetén, azt válaszolta, hogy nagy valószínűséggel kimaradna az egészből, mert az űrállomás legénysége kellően felkészült az ilyen esetekre.

A másoknak írott válaszokból kiderült az is, hogy R2 véglegesen az ISS-en marad, de a programfrissítéseknek köszönhetően reméli, hogy minél tovább segítheti majd az űrhajósok munkáját. Nemcsak az űrhajósok tudnak majd parancsokat adni neki, hanem a Földről is irányítható lesz. Sőt magától is képes dolgokra, és tanulni is tud, ebben 350 érzékelője segíti (még egy toll érintését is érzi az ujjaival). A robot C, C++, C#, VHDL és angol nyelveken tud, a mögötte álló program pedig több mint 500 000 soros.

Szerda, közép-európai idő szerint 12:00

"Helló világ! Robonaut-2 a nevem - röviden R2. Kövesse figyelemmel, ahogy felkészülök az űrutazásra!" - olvasható a tervek szerint idén ősszel a világűrbe induló R2 jelű robot Twitter oldalán. Mint arról korábban is beszámoltunk, a NASA Robonaut nevű robotjának második példányát (R2) novemberben juttatják fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A friss sajtóközlemények alapján a robotnak saját Twitter csatornája lesz, így az érdelődők több Twittert használó űrhajós - például a Földre már visszatért @Astro_Soichi, vagy az éppen az ISS-en tartózkodó @Astro_Wheels - bejegyzései mellett R2, pontosabban az őt irányító személyek üzeneteit is olvashatják a http://www.twitter.com/AstroRobonaut oldalon.

Az R2-es és az űrrepülőgép legénysége augusztus 4-én, magyar idő szerint délután 5 és 6 óra között egy sajtótájékoztatón mutatkozik majd be. A csapattól ebben az egy órában kérdezni is lehet Twitteren keresztül, a kérdéseket #4R2 hashtaggel @AstroRobonaut-nak címezve kell elküldeni.