Vágólapra másolva!
Minden eddiginél részletesebb felvételt készítettek egy napfoltról egy földfelszíni csillagvizsgálóból. A rekord méretű felbontást egy folyamatosan deformált alakú tükörrel sikerült elérni, a felvételen nyolcvan kilométeres részletek is láthatók.
Vágólapra másolva!

Az eddigi legrészletesebb képet az amerikai Big Bear Solar Observatory (BBSO) csillagvizsgálóból készítették. Bolygónk felszínéről azért nehéz nagyfelbontású, részletes optikai felvételeket készíteni a csillagászati objektumokról, mert a légkör kavargó mozgása eltorzítja a rögzített képet.

Ezt csökkentendő alkalmazzák az úgynevezett adaptív optikát, melynél a tükör alakját számítógéppel folyamatosan úgy módosítják, hogy az csökkentse a légkör hatását - így sikerült az eddigi legrészletesebb földfelszíni felvételeket elkészíteni. A mellékelt képet a csillagvizsgáló New Solar Telescope (NST) nevű naptávcsövével rögzítették, amelynek 1,6 méter átmérőjű főtükrét 97 apró mechanikai eszközzel folyamatosan deformálják. A fejlesztés során még ennél is részletesebb képeket várnak a távcsőtől, 2011-ben ugyanis 349 apró gépet építenek a tükör mögé, amely felületének még pontosabb deformációjára ad lehetőséget.

A fotón látható napfoltnál 80 kilométeres részleteket is megpillanthatunk, amely rekordnak számít. Jól megfigyelhető a képen a napfolt kettős szerkezete, a belső sötét umbra és a körülötte húzódó szálas penumbra. A napfolt környezetében pedig csillagunk felszínének "bugyborékoló" mintázata, a granuláció szemcsézettsége is azonosítható.

Forrás: NJIT's Big Bear Solar Observatory
Egy napfolt részletes közelképe. A felvétel nagyméretű változatának letöltése (Big Bear Solar Observatory)

A napfoltok a csillagunk felszínét képező rétegben, a fotoszférában fellépő látványos, a környezetüknél sötétebb alakzatok. Ott keletkeznek, ahol a Nap belsejéből az erővonalak egy kötegben a felszínre lépnek ki, illetve vissza csillagunk belsejébe. Mindez az adott területet enyhén lehűti, amitől az sötétebbnek mutatkozik.

A napfoltok csillagunk aktivitásának változásával párhuzamosan, ciklikusan jelentkeznek. Most a napfoltciklus emelkedő szakaszában vagyunk, amely egy szokatlanul hosszú nyugodt fázist követett, mint arról korábban részletesen beszámoltunk. A napfoltoknak és csillagunk aktivitásának követése az űridőjárás előrejelzése miatt fontos, amely a Föld környezetében folytatott munkát, a műholdak működését és néhány földi tevékenységet is befolyásol.