Talán utoljára látták a világ egyik legtitokzatosabb emlősét

Vágólapra másolva!
Több mint tíz év óta először láttak vietnámi antilopot, amely a világ egyik legritkább és legtitokzatosabb emlőse.
Vágólapra másolva!

A laoszi Annamite hegységben és Vietnámban élő vietnámi antilop (Pseudoryx nghetinhensis) kihalófélben lévő faj. Felfedezése, 1992 óta mindössze néhány példány került elő, rejtőzködő életmódja miatt is nagyon keveset tudni róla. Augusztus végén azonban Bolikhamxay faluban a lakosok befogtak egy példányt. Mire a természetvédelmi hatóság emberei a faluba érkeztek, addigra a hím antilop már annyira legyengült a fogságtól, hogy nem sokkal később elpusztult. Az antilopot azonban még életében lefotózták.

Forrás: IUCN

Először 1992-ben Vietnámban a Vu Quang Természetvédelmi területen bukkantak saolákra, amelyeknek hosszú fehér szarvai vannak és fehér csíkok a fején. Sokak szerint hasonlít az legendák egyszarvújához, az unikornishoz, azzal a különbséggel, hogy két szarva van. A kínai ősi mítoszokban is sok szó esik a varázslatos unikornisról.

Az állatot sikerült felboncolni. További információk a befogott állatról a Greenfo honlapján.