ELTE Csillagászati Nap pénteken, naptávcsövezéssel

Vágólapra másolva!
A Nap távcsöves megfigyelése, csillagászattörténeti poszterek, előadások várják az érdeklődőket pénteken, szeptember 24-én 11-17 óra között az ELTE Csillagászati Tanszékén.
Vágólapra másolva!

2010. szeptember 24-én az ELTE Természettudományi Kar lágymányosi kampuszán először rendezik meg az ELTE Csillagászati Napját, amelyen bemutatják a Csillagászati Tanszéken folyó kutatómunkákat. Az érdeklődők megtekinthetik a Nap felszínén látható jelenségeket a jövő csillagászai oktatására használt hordozható távcsővel, amelyet az épület előtt állítanak fel - ehhez természetesen derült idő szükséges.

Míg a bemutatóhoz használt távcső csak oktatási feladatokra alkalmas, az épület tetején található kupolában egy tudományos kutatásra is használható műszert mutatnak be. Az előadások helyszínén emellett csillagászattörténeti posztersorozat tekinthető meg.

Program:

11.00-12.00 Éltető csillagunk: a Nap (Forgácsné Dr. Dajka Emese)
12.00-13.00 Az ELTE Izsák Imre Asztrofizikai Obszervatórium bemutatása
13.00-14.00 Lüktető csillagok (Molnár László)
14.00-15.00 Születő csillagok (Zahorecz Sarolta)
15.00-16.00 Lakható exobolygók? (Dobos Vera)
16.00-17.00 Csillagok születése és élete - az ELTE Csillagászati Tanszékén folyó kutatómunkák (Dr. Nagy Imre)
10.00-17.00 A csillagászattörténet néhány nagy alakja - poszterkiállítás
11.00-15.00 A Nap felszínének távcsöves bemutatása (derült idő esetén)

Helyszínek:

Az előadásokat az ELTE lágymányosi kampusza északi tömbjének (1117 Bp. Pázmány Péter sétány 1/A) tetején található planetáriumban tartják, a Pázmány Péter sétány 1/A-ban. Megközelítés: az épület Duna felőli bejáratánál lévő lifttel a 7. emeletig lehet eljutni, majd a lift mögötti lépcsőházban gyalogosan kell tovább menni az épület tetejéig. Az obszervatórium megtekintéséhez a planetáriumból és a napbemutató helyszínéről indulnak csoportok.

A rendezvény ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!