Bolygónk közelében halad el a 103P/Hartley-2 üstökös a következő napokban. A viszonylag kis égitestet - magjának átmérője 1,2-1,6 kilométer közötti - Malcolm Hartley fedezte fel 1982-ben. Megfigyelése nehéz, de nem teljesen reménytelen.

A 103P/Hartley-2 üstökös október 20-án kerül legközelebb a Földhöz, ekkor 0,12 csillagászati egység, azaz 18 millió kilométer választja el tőlünk. Ez nagyjából 45-szöröse a Hold átlagos földtávolságának, de kozmikus léptékkel ez kis távolság. Ennek megfelelően az üstökös fényessége viszonylag magas.

Megfigyelése mégis nehéz, mert a közel 5-6 magnitúdós fényességhez (ami a szabad szemmel való láthatóság határa) nagy látszó átmérő párosul. Ennek megfelelően távcső nélkül csak gyakorlott megfigyelők pillanthatják meg az objektumot, kivilágítástól távoli helyekről.

Forrás: Baranyi Zoltán
Facsar István felvétele az üstökösről 2010. október 10-én (Facsar István)

Forrás: Baranyi Zoltán
Baranyi Zoltán animációja az üstökös mozgásáról a csillagos háttérhez képest október 9-én, egy óra leforgása alatt (Baranyi Zoltán)

Forrás: Mike Broussard
Mike Broussard képe az üstökösről, amint az október 2-án az NGC 281 jelű ködösség mellett elhalad a Cassiopeia csillagképben. A kép nagyméretű változatának letöltése (Mike Broussard)

Forrás: Mike Broussard
Az üstökös a Perseus Ikerhalmaz mellett, 5,9 órás expozíciós idővel. További képek a fotós honlapján tekinthetők meg (Mike Broussard)

Zavaró holdfénytől és párától, felhőktől mentes égbolton kisebb látcsővel (binokulárral) érdemes próbálkozni a megfigyeléssel, és egy igen halvány, diffúz foltot keresni a mellékelt térkép alapján.

Forrás: Sky & Telescope
Az üstökös útja az égen októberben (Sky & Telescope)

Az üstököst november 4-én megközelíti a Deep Impact-űrszonda, amely eredetileg egy másik kométa vizsgálatára készült. 2005. május 30-án haladt el a Tempel-2 üstökös magja mellett, és becsapódó egysége látványos robbanás keretében hatolt annak felszínébe. Mivel a szondának a robbanást figyelő egysége azóta is sikeresen működik, újabb célpontot kerestek neki. Ez november 4-én esedékes, amikor a Hartley üstökös magját 700 kilométerre fogja megközelíteni, az EPOXI névre átkeresztelt küldetés keretében.