A kutyák között is vannak pesszimisták

Vágólapra másolva!
Pesszimisták lehetnek a szeparációs problémákkal küzdő kutyák, állapították meg brit kutatók. Az ugató, romboló kutyák sok gazda számára jelentenek problémát. A kutatók szerint az ilyen viselkedés negatív érzelmi háttérre utalhat.
Vágólapra másolva!

Sok kutya nyugtalanul viselkedik, amikor egyedül hagyják otthon: nyüszít, ugat, kaparja az ajtót, esetleg még be is piszkít a lakásba. A kutyakiképzők szerint ennek a viselkedésnek többféle oka lehet, például a kutyát nem szoktatták hozzá megfelelően az egyedülléthez, vagy azt gondolja, hogy ő a vezető a családban, s neki kellene megvédenie a távol lévő falkáját, ám otthon bezárva erre nem képes.

A Bristol Egyetem kutatói által végzett új vizsgálat szerint az ilyen szeparációs gondokkal küzdő kutyák sokkal inkább hajlamosak negatívan, pesszimistán megítélni egy-egy kétértelmű helyzetet. A kísérletben 24 menhelyi kutya vett részt (vegyesen kanok és szukák), melyek még csak rövid ideje voltak az állatotthonban. A kutyák először egyesével 20 percet ismerkedtek a vizsgálatban közreműködő kutatóval egy kísérleti szobában, majd másnap visszavitték őket a szobába, és öt percre egyedül hagyták őket, viselkedésüket pedig filmre vették.

Az állatok döntéseinek vizsgálatára a kísérlet második részében a kutyákat megtanították arra, hogy ha a szoba egyik pontjára helyeznek egy tálat, akkor abban ennivaló van (pozitív hely), míg ha a másik helyre teszik, akkor üres (negatív hely). Ezt követően megnézték, hogyan reagálnak a kutyák akkor, ha a két pont közé, bizonytalan helyekre teszik a tálat. Azokat a kutyákat, amelyek továbbra is lelkesen szaladtak a tálhoz a jutalom reményében, optimistának ítélték, míg azokat, amelyek el sem indultak a tálhoz, pesszimistának. A két kísérlet során tapasztalt viselkedéseket összehasonlítva a kutatók megállapították, hogy azok a kutyák, amelyek pesszimistán ítélték meg a félútra kihelyezett tálakat, sokkal inkább hajlamosak voltak a nyugtalan viselkedésre, amikor egyedül hagyták őket.

"Tudjuk, hogy az emberek érzelmi állapota befolyásolja a döntéseiket; a boldog emberek hajlamosabbak egy bizonytalan helyzetet pozitívan értékelni" - mondta Mike Mendl, a kutatás vezetője. A kutató szerint a vizsgálatból kiderül, hogy ez a kutyákra is igaz: a szeparációs gondokkal küzdő kutyák többnyire negatívan értékelték a kétértelmű szituációt. Mendl szerint az állatok nyugtalan viselkedése negatív érzelmi háttérre utalhat, ezért az ilyen problémákkal küzdő gazdáknak törekedniük kellene arra, hogy több foglalkozással javítsák a kutya hangulatát.

Forrás: Current Biology