Online természettudományos vetélkedő középiskolásoknak

Vágólapra másolva!
A Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági programja, a THE (Tudományos Hasznos Emberi) második alkalommal hirdette meg a TeHEtséges vagy?! online természettudományos versenyét, amelynek keretében az ország ezer középiskolájának csapatai mérhetik össze a tudásukat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Innovációs Szövetség közleménye szerint a www.the-online.hu portálon november 14-ig jelentkezhetnek a megmérettetésre azok, akik tudják, hogy mi az ipari ökológia célja, hány férőhelyes lehetett Artúr király kerekasztala, és ismerik a klímakutatás legújabb eredményeit. Ilyen és több száz hasonló kérdéssel találkozhatnak a jelentkezők, akiknek fedőnevet kell választaniuk, és egyénileg vagy csoportosan regisztrálniuk.

A jelentkezőknek nem árt figyelni, a regisztráció után ugyanis mindössze 30 perc áll rendelkezésükre a teszt kitöltésére. Ebben egyaránt szerepelhetnek biológiai, földrajzi, csillagászati kérdések, ahogy műszaki újdonságok, felfedezések, szabadalmi alapfogalmak. A rendszer a 30 perc lejárta után kiszámolja, hogy milyen arányban sikerült helyesen válaszolni.

A döntőt december 2-án rendezik meg a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a legeredményesebb tanulókkal büszkélkedhető öt középiskola csapata mérheti majd össze tudását nívós zsűri előtt.

A Magyar Innovációs Szövetség nagyszabású tehetségkutató és tudománynépszerűsítő programja, a THE 2008-ban indult útjára a Magyar Tudományos Akadémiával, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, illetve az ipart képviselő néhány nagyvállalattal közösen. Célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a műszaki és természettudományos pályák iránt.

A verseny fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnökei Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke és Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára. A zsűri elnöke Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke.